Hírek

Comic-Con 2019: A Marvel 4. szakasz igazi győztese a Disney Plus

Marvel 4. szakasz

10 film és 5 új sorozat – ez a Marvel 4. szakasz lényege. A stúdió tegnapi San Diegó-i Comic-Conon tartott prezentációján néhány részletre is fény derült. A nap igazi győztese azonban így is a Disney Plus, hiszen a streaming szolgáltató anyacége az univerzum teljes jogát birtokolja.

A Pókember: Idegenben végül lezárta a Marvel univerzum 3. szakaszát. Az új időszakról eddig is sok mindent tudtunk, de megerősítendő Kevin Feige Marvel CEO hivatalosan is megnyitotta a 4. szakasz a Comic-Con szombati napján San Diegóban – olvasható a Varietyben.

5 filmnek már tudjuk a megjelenés évét: a Budapesten is forgatott Fekete Özvegy 2020-ban érkezik (ez lesz egyébként az első Marvel-film, amiben a főszereplő, Scarlett Johansson egyben producer is), de jövőre jön még a The Eternals, Jack Kirby 1976-ban megjelent képregényének adaptációja. Az eredeti történet szerint az égiek (Celestials) 5 millió évvel ezelőtt jöttek a földre, ahol megalkották az Örökkévalókat (Eternals) és a Különcöket (Deviants). Előbbiek szinte halhatatlanok, extra hosszú életűek, különleges képességeikkel pedig a halandókat védik. A főszerepet – a képregényfilmben először feltűnő Angelina Jolie és az Übergázban nemrég lubickoló Kumail Nanjiani játssza.

Várhatóan 2021 februárjában kerül mozikba az első ázsiai szuperhős, Shang-Chi, akiről részletesebben itt írtunk. 2021 májusában Benedict Cumberbatch veszi fel újra Doctor Strange jelmezét. A főszereplő és Scott Derrickson rendező tegnap San Diegóban elárulta, ez lesz az univerzum első, horrorelemeket tartalmazó darabja. Várható itt egy kis fúzió: szereplő lesz ugyanis az a Skarlát Boszorkány, akit Elizabeth Olsen alakít, és akinek saját sorozata is indul a 4 fázisban WandaVision címmel. Az utolsó biztos 2021-es premier a Thor: Love and Thunder. A kalapácsos szuperhősfilm következő részében megjelenik a női Thor, amiben a korábbiakhoz hasonlóan Natalie Portman szerepel, ezúttal már más minőségben.

További 5 filmet bejelentettek ugyan, de még fejlesztési fázisban sincsenek. Kevin Feige korábban már utalt rá, hogy ez a szakasz 2024-ig tart, így még biztosan van idő a további filmekre. Ez pedig a Blade, a Fekete Párduc 2, az elmúlt egy évben jelentősen meghurcolt A galaxis őrzői 3, a Marvel kapitány folytatása és az új Fantasztikus Négyes film.

 

A forradalom felfalja gyermekeit – James Gunn kirúgásáról – Filmtekercs.hu

A kognitív disszonancia iskolapéldája az, ami a Disney-nél zajlik: a filmstúdiónak azt a James Gunnt kellett kirúgnia, akivel úgy tűnt, nagyon jól megvannak. Előkerültek ugyanis a rendező tízéves, ízléstelen tweetjei… A Tárca rovat cikkei nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét. Manapság már senki nem lehet elég óvatos Hollywoodban.

Az 5 sorozat közül jövő augusztusban érkezik a Falcon & Winter Soldier, aminek főhőse a Stan Lee és Gene Colan által az Amerika Kapitányban megalkotott Sólyom, aki Anthony Mackie alakításában már feltűnt az Amerika kapitány és a Bosszúállók filmekben. A sorozatban társa lesz a német Daniel Brühl. 2021-ben pedig további négy sorozat érkezik. Külön egy Lokinak, egy Sólyomszemnek, illetve a már említett WandaVision. A legérdekesebb a 2021 nyarán érkező What If…?, ami egyfajta kitekert képregény-történelem alternatív valóságokkal, például mi lett volna, ha Superman csatlakozik a fantasztikus négyeshez.

El leszünk látva tehát képregény-adaptációval a következő öt évben is, amire persze kapóra jön a Disney új streaming szolgáltatása. A novemberben induló Disney Plus meglehetősen támaszkodik a negyedik fázisra. Az online elérhető tartalmak ismerete Kevin Feige szerint nélkülözhetetlen a mozifilmek megértéséhez. Hamarosan meglátjuk, mindenesetre a most nyáron záruló 3. szakasz után egy kis pihenő jön, és jöhetnek az újabb filmek.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com