Hírek

Meglepetésekkel érkezik a kultikus Cosmos folytatása

Némi csúszás után, jövő tavasszal érkezik Carl Sagan legendás sorozatának újabb fejezete, a Cosmos – Possible Worlds.

A neves és népszerű tudós, Carl Sagan még 1980-ban indította útjára minden idők egy legnépszerűbb tudományos sorozatát, a Cosmost. A kultikus sorozatot Sagan a későbbi feleségével, Ann Druyannal közösen készítette, aki férje halála után a híres asztrofizikussal, Neil deGrass Tysonnal folytatta a projektet 2014-ben, a tudomány újabb felfedezéseit hozzáadva, meginvitálva a nézőt egy elképesztő utazásra. Egy utazásra téren és időn keresztül.

A 13 Emmy-díjra jelölt széria újfent rengeteg nézőt vonzott, így hamarosan felmerült a lehetséges folytatás ötlete. Úgy tűnt, 2019-ben már visszatérhet a sorozat, ám egy váratlan malőr (Tysont szexuális zaklatással vádolták meg) miatt a premier elmaradt. Elmaradt, de kútba nem esett. Sőt,

a National Geographic most bejelentette, hogy 2020. március kilencedikén biztosan útjára bocsátják a Képzelet Űrhajóját.

A show műsorvezetője ismét Neil deGrasse Tyson lesz, íróként, rendezőként és producerként pedig megint Ann Druyan vezeti majd a munkálatokat Seth MacFarlane, Brannon Braga, és Jason Clark társaságában, akik közül MacFarlane színészként is megjelenik majd a sorozatban. Truman elnököt kelti majd életre, de nem ő lesz az egyetlen sztár a Cosmos nagy utazásán. Viggo Mortensen a neves szovjet bolygókutatót, Nyikolaj Vavilovot, Patrick Stewart William Hershellt játssza majd. Hogy egy kis személyes adalékot is kapjon a show, a Cosmos: Possible Worlds megidézi majd magát Carl Sagant is, akinek édesanyját Sagan és Druyan lánya, Sasha alakít majd.

Neil deGrasse Tyson

Ahogy mindig, az út minden állomásának tudományos alapja lesz, legyen a helyszín a régmúlt, a távoli jövő vagy egy párhuzamos univerzum. Mert bizony az alkotók azt ígérik, hogy ez a kirándulás most megint olyan helyeket és eseményeket mutat meg, ahol eddig legfeljebb az elméleti fizikusok képzelete járt.

A sorozattal egy időben jelenik majd meg Druyan azonos című könyve is. A Cosmos: Possible Worlds kötet végig veszi és kiegészíti majd a sorozat minden állomását.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya