Hírek

Kemény menet – Creed II előzetes

Steven Caple Jr. a Creed 2 rendezője

Kijött az első előzetes Michael B. Jordan és Sylvester Stallone új filmjéhez: a Creed II durva bokszfilmnek ígérkezik.

A Creed II egyszerre folytatja a Rocky-sorozatot és a kritikailag és anyagilag is sikeres, 2015-ös Creed: Apollo fia című filmet. Az előző rész rendezője, az azóta a Fekete Párducot is elkészítő Ryan Coogler társ-forgatókönyvíróként és executive producerként tér vissza. Az új direktor Steven Caple Jr. (The Land) lesz. A forgatókönyvet Coogler és Cheo Hodari Coker mellett maga Stallone írta, akit az előző részért Oscarra és Golden Globe-ra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában.

A történet szerint Adonis Creed élete labilissá válik, hiszen egyszerre próbál helyt állni a magánéletben és felkészülni élete legnagyobb kihívására. Rocky Balboa segítségével szembenéz kettejük örökségével, és felismerik, miért érdemes igazán küzdeni. A Creed II tehát visszatér az alapokhoz, hogy megmutassa, mi tesz valakit bajnokká, illetve szembesít azzal is, hogy nem menekülhetsz a múltad elől.

A két főszereplő mellett ismét láthatjuk Tessa Thompsont, Phylicia Rashadot, Wood Harrist és Andre Wardot is. Új szereplőként tűnik fel Florian „The Big Nasty” Munteanu Viktor Dragóként,

Dolph Lundgren pedig Ivan Drago szerepében tér vissza!

Az előzetes legérdekesebb vonása, hogy szorosan a főszereplőre koncentrál, ami nagyon szuggesztív – ellenben az új főellenfélből szinte semmit nem látunk, ami kellőképpen démonizálja őt.

A Creed II november 29-től lesz látható a magyar mozikban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com