Hírek

Az Oppenheimer, A mackó és a Balhé uralta a Critics Choice Awardsot is

Az amerikai tévés, rádiós és online kritikusok társaságának díjai, a Critics Choice Awards még egyértelműbbé tették az idei díjszezon legesélyesebbjeit.

Folytatódott az Oppenheimer sikersorozata vasárnap este a Critics Choice Awards díjátadón: nyolc kategóriában nyert, ez lett a legjobb film, Christopher Nolan a legjobb rendező és Robert Downey Jr. a legjobb mellékszereplő.

A film a múlt vasárnapi Golden Globe-díjátadót is dominálta, azóta pedig a színészek, a producerek és a rendezők céhétől is fontos jelöléseket kapott. Így már teljesen egyértelmű, hogy egy potenciális Oscar-győztessel állunk szemben.

Nolan beszédében köszönetet mondott „az összes kritikusnak, akik segítettek meggyőzni a mainstream közönséget arról, hogy egy kvantumfizikáról és apokalipszisről szóló film megérheti az idejüket” – idézi a New York Times.

Bár az Oppenheimer a legfontosabb kategóriákban győzött a Critics Choice Awardson, a Barbenheimer másik tagja, a Barbie kapta a rekordot jelentő legtöbb jelölést, 18-at. Greta Gerwig kasszasikere hat győzelmet szerzett, köztük a jelmezekért, a díszlettervezésért és a dalért (I’m Just Ken) járó szobrokat. Mivel a legtöbb díjukat a reklámszünet előtti üres pillanatokban jelentették be, a műsorvezető Chelsea Handler a műsor vége felé a saját kezébe vette az irányítást és felhozta a színpadra Gerwiget és Margot Robbie-t, hogy mégis beszédet mondjanak. Robbie-t őszintén meglepte a gesztus.

A színészi díjak olyanokhoz kerültek, akik a Golden Globe-díjakat is kapták, de ezekben a kategóriákban továbbra is szoros a verseny. A Szegény párák színésznője, Emma Stone a köszönőbeszédében megemlítette Lily Gladstone-t, akit a Megfojtott virágokért jelöltek, a Téli szünetért díjazott Paul Giamatti pedig az elhunyt édesapjáról és friss Golden Globe-osként az In N Out burgerezőben tett látogatásáról beszélt, aminek képei múlt héten ellepték az internetet. A mellékszereplői díjait Giamatti színésztársa, Da’Vine Joy Randolph és az Oppenheimer antagonistája, Robert Downey Jr. kapta, utóbbi megragadta az alkalmat, hogy felolvassa a karrierje során kapott legrosszabb kritikákat.

Íme a nyertesek teljes listája:

Film

Legjobb film

Oppenheimer

Legjobb színész

Paul Giamatti, Téli szünet

Legjobb színésznő

Emma Stone, Szegény párák

Legjobb férfi mellékszereplő

Robert Downey Jr., Oppenheimer

Legjobb női mellékszereplő

Da’Vine Joy Randolph, Téli szünet

Legjobb fiatal színész vagy színésznő

Dominic Sessa, Téli szünet

Legjobb színészgárda

Oppenheimer

Legjobb rendező

Christopher Nolan, Oppenheimer

Legjobb eredeti forgatókönyv

Barbie

Legjobb adaptált forgatókönyv

American Fiction

Legjobb operatőr

Oppenheimer

Legjobb díszlettervezés

Barbie

Legjobb vágás

Oppenheimer

Legjobb jelmeztervezés

Barbie

Legjobb haj és smink

Barbie

Legjobb vizuális effektek

Oppenheimer

Legjobb vígjáték

Barbie

Legjobb animációs film

Pókember: A Pókverzumon át

Legjobb idegen nyelvű film

Egy zuhanás anatómiája

Legjobb dal

I’m Just Ken a Barbie-ból

Legjobb filmzene

Ludwig Göransson, Oppenheimer

Televízió

Legjobb drámai sorozat

Utódlás

Legjobb színész, drámai sorozat

Kieran Culkin, Utódlás

Legjobb színésznő, drámai sorozat

Sarah Snook, Utódlás

Legjobb női mellékszereplő, drámai sorozat

Billy Crudup, The Morning Show

Legjobb női mellékszereplő, drámai sorozat

Elizabeth Debicki, A korona

Legjobb vígjátéksorozat

A mackó

Legjobb színész, vígjátéksorozat

Jeremy Allen White, A mackó

Legjobb színésznő, vígjátéksorozat

Ayo Edebiri, A mackó

Legjobb férfi mellékszereplő, vígjátéksorozat

Ebon Moss-Bachrach, A mackó

Legjobb női mellékszereplő, vígjátéksorozat

Meryl Streep, Gyilkos a házban

Legjobb limitált sorozat

Balhé

Legjobb tévéfilm

Quiz Lady

Legjobb színész, limitált sorozat vagy tévéfilm

Steven Yeun, Balhé

Legjobb színésznő, limitált sorozat vagy tévéfilm

Ali Wong, Balhé

Legjobb mellékszereplő, limitált sorozat vagy tévéfilm

Jonathan Bailey, Útitársak  

Legjobb női mellékszereplő, limitált sorozat vagy tévéfilm

Maria Bello, Balhé

Legjobb idegen nyelvű sorozat

Lupin

Legjobb animációs sorozat

Scott Pilgrim rákapcsol

Legjobb talk show

Last Week Tonight With John Oliver

Legjobb stand-up különkiadás

John Mulaney: Baby J

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com