Hírek

Daniel Craig és Pierce Brosnan is lerótta tiszteletét Roger Moore előtt

Daniel Craig és Pierce Brosnan is lerótta tiszteletét a 89 éves korában kedden elhunyt Roger Moore előtt.

A két színész, akik szintén eljátszották James Bondot, a közösségi médián tették közzé méltatásukat. Brosnan Facebook-bejegyzésében „fantasztikus Bondnak” nevezte Moore-t, és hangsúlyozta, hogy a néhai színész „nagy szerepet töltött be az életében”.

Craig egy közös fotót mellékelt magáról és Moore-ról a James Bond-filmek hivatalos Instagarm-oldalán, és a következőket írta: „Senki sem csinálja jobban – szeretettel Daniel”.

Jane Seymour, aki az Élni és halni hagyni című epizódban volt Bond-lány Roger Moore oldalán, a Deadline portál szerint úgy fogalmazott: elsősorban munkamorált és alázatot tanult a színésztől, aki mindenkivel kedves és figyelmes volt. „Roger tanította meg nekem, milyen is egy igazi filmsztár. Számomra ő volt Bond” – tette hozzá a színésznő.

Roger Moore a rákkal vívott rövid küzdelem után hunyt el. Halálhírét kedden három gyereke jelentette be. A színész hétszer játszotta el a 007-es brit titkos ügynököt. Ragyogó színészi pályafutása mellett hosszú ideig volt az ENSZ jószolgálati nagykövete.

A nagyszerű színészről számos sztár mellett Russell Crowe, Mia Farrow és Michael Caine is megemlékezett. „Igazán szomorú vagyok, és úgy gondolom, csak könnyezve tudnék róla beszélni. Roger tökéletes úriember volt, minden barátja csodálta” – fogalmazott Caine.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya