Hírek

David Ayer sem büszke a Suicide Squadra

Jared Leto (Joker) Suicide Squad

A Suicide Squad: Öngyilkos osztag 2016 egyik legjobban várt filmje volt, majd legnagyobb csalódása lett. David Ayer egyetért.

„A filmek törékenyek. Mint az álmok.” – nyilatkozta David Ayer, a Suicide Squad rendezője. A 2016-ban debütált alkotás a Warner Bros. és a DC Comics nagy kiugrása lehetett volna a Batman Superman ellen kritikai buktája után. A sötét tónust egy meglepően hangulatos, Bohemian Rhapsody aláfestéssel prezentált előzetessel ellensúlyozták. A kellemes elegy egy igazán stílusos és poénos filmet sejtetett. Csupán a végeredmény volt egy kaotikus katasztrófa.

A film persze sikeres volt: annyira, hogy a stúdió már be is rendelte a folytatást, melynek előkészületei már folynak. Bár a The Suicide Squad címmel nem igazán tűnik következő résznek, inkább rebootnak – holott több színész is visszatér szerepeiben.

Jared Leto például kivétel, akinek Joker alakítása Joaquin Phoenix teljesítménye után még rosszabb fényben tűnik fel.

David Ayer az Instagramján emlékezett meg a Suicide Squadról. Posztolt egy addig nem látott képet Jared Leto Jokeréről, majd a következőket írta:

„Ha megváltoztatod a célállomást az út végén, ugyanazt az utat tetted meg? A Suicide Squad gerince Harley Quinn (Margot Robbie karaktere – szerk.) utazása volt. Több értelemben is az ő filmje volt, és a komoly érzelmi fókuszpont az ő szabadulása Jokertől.” – mesélte érzékenyen Ayer – „A rendező egy láthatatlan iránytűt tart a kezében. Minden felvételt és minden alakítást ő irányít. Az iránytű pedig a cél felé mutat.

Ha megváltozik az úticél, az utazás vajon megtörtént egyáltalán?”

Ayer bár nem tér vissza a DC-hez egyelőre, nem ült a babérjain. A Bright című Netflix-filmje után a Deputy című sorozatot indítja el pár epizóddal, valamint leforgatta a The Tax Collector című thrillert Shia LaBeouffal.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com