Hírek

David Lynch fotókiállítás nyílt Budapesten

Megnyílt David Lynch Small Stories/Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban, ami a 3. Budapest FotóFesztivál nyitóeseménye is egyben.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a kiállítás megnyitóján kiemelte: a fesztivál szervezői a Műcsarnokban évről évre egy neves külföldi fotóművész tárlatával kápráztatják el a közönséget. Mint mondta, a mostani kiállításon a Twin Peaks, az 1990-es évek egyik legsikeresebb amerikai televíziós sorozatának készítője, David Lynch szürreális világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és lesz lehetőségük elutazni a valóságon túlra a képeit megtekintve – fogalmazott a június 2-ig látható kiállításról szólva.

A főpolgármester-helyettes a képekről elmondta: a közönség nem fog csalódni, az a képi világ, amely David Lynch-re mindig is jellemző volt, ezen a kiállításon is megjelenik. Lehet, hogy megborzongat, lehet, hogy elgondolkodtat, de biztosan nem hagy hidegen.

Az április 20-ig tartó fesztivál keretében a közönséget csaknem 40 kiállítás és számos egyéb esemény várja, amelyek nagy része ingyenesen látogatható. A szervezők célja, hogy a fesztivál ideje alatt a főváros pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá váljon hazai és nemzetközi viszonylatban is.

Török Ferenc filmrendező kiemelte: David Lynch ikonikus művész, olyan független és szabad ember, aki sohasem adta el magát. Mint mondta, az alkotó minden projektje szürreális utazásra hív, útvesztőkbe visz, zavarba ejt, goromba és kemény szituációkat ad a nézőnek. A kiállításon látható munkái korai filmjeihez kapcsolódnak, bár pár éve készültek, kollázsok, szabad asszociációk.

A megnyitón Szegő György, a Műcsarnok igazgatója elmondta: az intézmény „legjobb külföldi kurátorának” díjat alapítottak, amelyet egyhangú szavazással a David Lynch-kiállítás kurátorának, Szarka Klára fotótörténésznek ítéltek oda, aki a megnyitón vette át az elismerést.

A kiállítás ismertetője szerint David Lynch tárlatának hangulatát a láthatatlan összefüggések izzása, a kimondhatatlan érzések felszínre hozása és a felszabadított fantázia kiteljesedése adja. Lynch egész munkásságára, így erre a sorozatára is meghatározó módon volt hatással a szürrealizmus, az ezotéria, a szorongás és az erőszak művészi és populáris megjelenítésének speciálisan amerikai tradíciója.

Az 55 fotóból álló válogatás 2013-ban született, a kiállítás sorozatokból és egyedi képekből áll. A sorozat a 2014-es párizsi fotóhónapra készült, és eddig mindössze három alkalommal volt látható.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..