Hírek

Dedikálást tartanak a Kút alkotói

Szeptember 22-én, pénteken 17 órától egy órán keresztül dedikálja a Kút DVD-t a film író-rendezője, Gigor Attila, producere, Pusztai Ferenc, valamint a színészek közül Udvaros Dorottya, Trokán Nóra, Jankovics Péter, Tzafetaas, László Zsolt és Kovács Zsolt.

Gigor Attila filmje valahol az osztrák határ közelében, a semmi közepén található benzinkúton játszódik. A környéken nincs élet, ami épp kapóra jön egy vállalkozónak, aki lányok svájci futtatásából él és a tranzitmegállóban nem hívja fel a lányokra a figyelmet. A gengszter megtartotta a kúton dolgozó öreg alkoholistát, Istvánt és két-három hetente a töltőállomás érintésével indítja útnak külföldre a kis háremét. Az unalmas, forró nyári semmittevésbe váratlanul toppan be István rég nem látott fia, akit az anyja hagy hátra a megdöbbent férfinak. Ugyanekkor a legújabb külföldi fuvar lerobban a benzinkúton és a Svájcba tartó lányok sofőrjeikkel napokra ott ragadnak Istvánnal és fiával.

A nyomozó rendezőjének új filmje tavaly szeptemberben került a mozikba, ahol közel 15 ezren látták. A Kút most megjelent DVD-n is, amit az alkotók egy DVD-bemutatóval egybekötött dedikálással ünnepelnek meg.

Az esemény a Puskin Moziban (Budapest, Kossuth Lajos u. 18, 1053) lesz, szeptember 22-én, pénteken 17 órai kezdettel. A dedikáláson részt vesz a film író-rendezője, Gigor Attila, producere, Pusztai Ferenc, valamint a színészek közül Udvaros Dorottya, Trokán Nóra, Jankovics Péter, Tzafetaas, László Zsolt és Kovács Zsolt.

A lemezen a film mellett extrák is találhatók: a Kút mozielőzetese és egy Így készült werkfilm mellett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének közreműködésével készült speciális felirat hallássérülteknek, valamint audio-narráció a látássérülteknek. A Kút DVD tokja pedig Braille írással lett készítve.

Címkék
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com