Jégvarázs 2. csak a jéghegy csúcsa, hisz a két stúdió egy sor új animációs filmmel készül a következő évre.
A már sokat emlegetett nagy D23 találkozón nem csak Disney Plus, Star Wars és Marvel kötődésű bejelentések voltak, egy külön blokkot kaptak például a Disney leghagyományosabb alkotásai, az animációs filmek, amelyek között folytatás éppúgy lesz, mint eredeti darab.
A Jégvarázs néhány éve levette lábáról az egész világot, a film Oscar-díjas betétdalát pedig ugyanúgy dúdolta gyerek és felnőtt. Készült belőle videójáték, forgattak hozzá kiegészítő kisfilmeket és nagy sikerrel fut a belőle készült színpadi adaptáció is – novemberben pedig a mozikba érkezik a történet folytatása, ami három évvel az első rész történései után kezdődik. A kis csapat útnak indul, hogy megtalálják Elsa természetfeletti erejének eredetét, megmentve ezzel a királyságot. A régi szereplők mellett most majd bemutatkozik a lányok édesanyja is, akit Evan Rachel Wood szólaltat meg.
A Pixar ezzel szemben egy eredeti, és meglehetősen különös darabbal várja a nézőket 2020-ban.
A Soul egy szabadidejében jazz zenész tanárról szól, aki egy, az egész életét megváltoztató esemény után belép a titokzatos „Te szemináriumba”, ahol megtanulhatja, mit is jelent az, hogy van lelkünk. Joe majd Jamie Foxx hangján szólal meg, a mellékszereplőknek pedig Tina Fey, Daveed Diggs és Phylicia Rashad kölcsönzi a hangját, de ami szokatlan egy Pixar-mozitól, hogy a jazz alapokon nyugvó zenét Trent Reznor és Atticus Ross írja majd a filmhez, amelyet Pete Docter, az Agymanók rendezője készít.
A Pixar jövő évi felhozatalának második darabjának elkészültét egy szomorú esemény, a rendező édesapjának halála inspirálta. Az Előre (Onward) című filmben két Marvel-szuperhős, Chris Evans és Tom Holland adja majd a hangját a főszereplő elf testvérpárnak, akik varázslattal próbálják meg visszahozni egy napra halott édesapjukat. A varázslat persze félresikerül és a hibát ki kell javítani. A további szinkronhangok között ott van Julia Louis-Dreyfus mint a fiúk anyja és Octavia Spencer mint a Mantikór. A filmből közzétett első kép fent látható.
És végül vissza a Disney-hez, akik szintén egy eredeti rajzfilmmel jelentkeznek majd 2020-ban.
A Raya and the Last Dragont a délkelet-ázsiai kultúra inspirálta, amelynek elemeiből a Kőgazdag ázsiaiak írója, Adele Lim írta történetet Kumandra varázslatos világáról, amelyet sötét erők tartanak rettegésben. Hogy helyreálljon a rend, Raya elindul, hogy megkeresse az utolsó sárkányt, Sisut. Ez pedig egy kis ízelítő a filmből:
Just Announced: Disney’s Raya and the Last Dragon, starring @cassandrasteele (Raya) and @Awkwafina (Sisu, the Last Dragon). Check out all-new concept art, and see the film in theaters November 2020. #D23Expo pic.twitter.com/V40bv64IIp
— Walt Disney Studios (@DisneyStudios) 2019. augusztus 24.