Hírek

BuSho 2018: Dolgok, amik miatt még mindig jó a fesztivál

BuSho

Van, ami sosem megy ki a divatból, egy kicsit ilyen a busójárás, de a BuSho-ra járás is. 14. alkalommal rendezik meg jövő héten a budapesti rövidfilm-fesztivált, ami az évek során meg tudott maradni saját arculata mellett.

Immáron 14. alkalommal indíthatja az őszt minden filmkedvelő rövidfilmekkel. A 2004-ben megállapított BuSho, vagyis Budapest Short Film Festival rendre hozza el a díjakra is esélyes kisfilmeket. Először, 2004-ben egyszerű ötletnek tűnt kitölteni a kisfilmek körül tapasztalható űrt, néhány évvel később azonban kinőtte magát a házi rendezvény.

Ma már több kontinenst érintő nemzetközi fesztiválról beszélünk. Ahogy a szervezők fogalmaznak: „a 3. fesztivál meghozta az igazi nemzetközi áttörést, melyen már 45 ország képviseltette magát 2007-ben.” A BuSho azóta is vállaltan és tudatosan nemzetközi. Az idei nyitófilm például Dániából, a szombati díjátadó után vetítendő zárófilm pedig Ausztráliából érkezik. A blokkok is a nemzetközi jelleget hangsúlyozzák: a 15 versenyblokk mindegyikében átlag egy magyar alkotás, a többi mind máshonnan jött.

Erős nemzetköziség fiatal magyar tehetségekkel

Szerencsére az elmúlt években sok magyar filmes első nagy áttörését láthattuk a BuSho valamelyik versenyblokkjában. Kedvenceink között volt a diák Oscarra is jelölt Szép alak Kis Hajnitól vagy Kovács Gábor Attila Tünet című 2013-as kisfilmje, ami szuper volt Für Anikó, Gálffi László és Rajhona Ádám szereplésével. Kár, hogy azóta nem láttunk tőle újabb filmet.

Láttunk viszont Kovács Istvántól, aki nemcsak hogy megnyerte a két évvel ezelőtti fődíjat, hanem neve azóta újabb stáblisták élén is megjelent. Betonzaj című rövidfilmje a teherbe esett bokszolónő (Sztarenki Dóra) drámája, ami hihetetlenül erős feszültségteremtési képességről tesz tanúbizonyságot. A rendező nem sokkal ezután bemutatta első TV-film rendezését, a Köbli Norbert forgatókönyvéből írt Szürke senkik című első világháborús film szintén nagy kritikai sikert aratott. Kovács István pedig itt van következő kisfilmjével, a Szarajevóba játszódó Ostrommal.

Szükségünk van a világháború történeteire – BuSho győztes interjú Kovács Istvánnal, a Szürke senkik rendezőjével

De ezen kívül itt lesz a Nyuszi és őzzel szanaszét díjazott Vácz Péter ezúttal élőszereplős, Pillowface című filmje, Bucsi Réka Berlinben díjazott Solar Walk című animációja és az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb rövidfilmje, A legjobb játék.

Európa házhoz jön

Az Oscar-díjhoz hasonlóan az Európai Filmakadémia (EFA) legjobb rövidfilmes díjához is valamely nomináló fesztivál megnyerésével lehet közelebb jutni. Az EFA által kijelölt 15 fesztivál győztese közül választ az akadémia. A jelölő fesztiválok között vannak a nagyok (Berlin, Szarajevó, Velence) és kifejezetten rövidfilmekre szakosodott mustrák is. A BuSho ezek közé ugyan nem tartozik, de külön program keretében lehet megtekinteni a nomináló fesztiválok győztes kisfilmjeit. Ezzel is lehet készülni a decemberi gálára. A Short Matters (magyarul Számít a rövid) elnevezésű külön program kedd, szerda és csütörtök este látható a Puskin moziban.

Atipikus fesztiválélmény külföldieknek

A Busho valahogy mindig inkább tűnt egy nagy családi programnak, meglévő fesztivál keretei mellett is. Mintha a szervezők külön figyelmének arra, hogy itt az alkotók ne csak, sőt elsősorban ne egy verseny résztvevői legyenek, hanem egy közös hálózatot alkotva, egymást jobban megismerve legyenek jelen. Mi sem természetesebb, minthogy itt bekerül a program füzetbe is a vendégek érkezése és búcsúztatása.

BuSho 2014: Hely a találkozásra – interjú Gábeli Tamás fesztiváligazgatóval az elmúlt évekről és a jelenről

Ugyanígy szerves része a vetítéseknek az esténkénti zsűri értékelés, ami hagyományosan minden évben a Mikszáth téri Zappa Caféban van.

Címkék

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com