Hírek

Dóra, a felfedező élőszereplős film jön, hiszen erre is szükségünk van

A Paramount és a Walden Media készíti a népszerű – vagy inkább hírhedt – szombat délelőtti gyerekműsor egész estés verzióját. Vándörful!

Nem akarom elvitatni a Dóra, a felfedező népszerűségét. Megértem, hogy miért nézik gyerekek, és még azt is, hogy a szülők miért rakják le teljes bizonyossággal a lurkókat a tévé elé egy majommal kalandozó kislány kalandjait nézni – és nem, nem az ellustálkodott szülői gondoskodás miatt. A Dóra amellett, hogy elképesztően együgyű szituációkat és kalandokat hozott, interaktív volt. Tanította a gyerekeket, angolul beszéltette és énekeltette őket. A sorozat folyamatosan kommunikált a nézőivel, és elvárta, hogy a kommunikáció ne csupán egyirányú legyen – ez pedig egy egészen kicsi gyermek fejlődését elősegítheti.

Persze a másik serpenyőben ott volt a kínosan buta hangulata, az értelmetlen „Swiper, ne lopkodj!” geg, a „Hátizsák-hátizsák” szekvencia és a negyedik fal ledöntése is – ezek miatt gyakorta arcbamászó volt. Nyilván nem nekem készült, így ezért elnézem ezeket a dolgokat, viszont egy élőszereplős Dóra-film már más tészta.

Mégis milyen stílusa lesz egy egészestés, több millió dollárból készülő Nickelodeon-adaptációnak, amiben a hős már tinédzser?

Vajon a Tomb Raiderhez hasonló sárban fürdős akciófilm lesz? Vagy a Jumanji: Vár a dzsungelre emlékeztető könnyedebb kalandfilm? Abban meg mi a Dóra, a felfedező? A 172 epizódot megélt animációs sorozat legnagyobb báját az interakciók szolgáltatták, melyeket ha mégis beemelnek, az nem csupán öngyilkosság a dramaturgia szempontjából, de rettenetes moziélményeket is garantál. Képzeljetek csak el egy teremnyi gyereket, akik a film végén bekiabálják, melyik volt a kedvenc részük.

Minden esetben zsákutcába futnak a készítők. Bízom benne, hogy mégis kitaláltak valamit, és nem csak az „erős női főszereplő latin lány” téma ihlette meg őket, mert akkor a legrosszabb brandet választották áhított bevételeikhez.

A Transformers: Az utolsó lovagban látott – és hamarosan a Sicario 2. – A zsoldosban feltűnő – 16 éves Isabela Moner alakítja Dórát. Mellette a felfutó mexikói vígjátékszínész, Eugenio Derbez játszik majd. A projektet James Bobin (Alice Tükörországban, Muppets) viszi. Jövő augusztusban meglátjuk, mit hoztak ki belőle.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com