Mi lenne az eredmény, ha E.T-t kereszteznénk Wall-E-vel? Talán egy cuki, gyűszűnyi méretű mini-terminátor?
A nyári időszak egyik viszonylag alacsony költségvetésű, családi mozija az Earth to Echo című film. Az 1999-es Ideglelés (The Blair Witch Project) vagy a 2012-ben megjelent Az erő krónikája (Chronicle) által is alkalmazott „found footage”-technikát ülteti át a Spielberg E.T.–jét (vagy J.J.Abrams Super 8-át) idéző történetkeretbe.
A film fejlesztését és gyártását a Walt Disney Pictures vállalta magára, míg a forgalmazás jogát a Relativity Media nevű stúdió szerezte meg – írja a Variety.com. Az alkotás premierjére a Los Angeles Film Festival-on került sor június 14-én, az Egyesült Államok egész területén július 2-ától vetítik.
A történet középpontjában három fiatal fiú áll – Tuck (Brian ‘Astro’ Bradley), Alex (Teo Halm) és Munch (Reese Hartwig). Mindhárman egy nevadai előváros lakói, ahonnan családjaiknak egy autópályaépítés miatt néhány napon belül el kell költözniük. Megmagyarázhatatlan üzenetek tűnnek fel okostelefonjaik képernyőjén, amelyek, mint kiderül, a sivatagba vezetik őket. Elhatározzák, hogy szüleik tudta nélkül megkeresik a jelzés forrását. Tuck különböző kamerákat szerel fel és aktivál (az egyik kisebb szerkezet egy szemüvegben van elrejtve). Ez a dramaturgiai megoldás biztosítja a szubjektív elbeszélői perpektíva megvalósulását. A rendező tehát mindvégig a gyerekek nézőpontjából igyekszik érzékeltetni az egyre gyorsuló eseményeket.
A „térkép” által megadott helyen robotszerű, apró földönkívülit találnak, akit Echo-nak neveznek el. Mint kiderül, a békés szándékú idegen lakóhelyük közvetlen közelében zuhant le, és csak akkor térhet vissza saját bolygójára, ha sikerül összegyűjtenie űrhajójának szétszóródott részeit. Hangjelekkel kommunikál a gyerekekkel, akiknek Emma (Ella Linnea Wahlestedt) személyében segítőjük is akad. A cselekmény előrehaladtával főhőseink nem éppen barátságos kormányügynökökkel és egyéb akadályokkal is szembekerülnek. Csak ezek legyőzése, a közöttük lévő baráti kötelék még erősebbé válása után vihetik sikerre tervüket.
A már kiemelt források mellett eszünkbe juthat még az 1985-ben megjelent Kincsvadászok (The Goonies) vagy az Állj mellém! (Stand by Me, 1986) című Stephen King-adaptáció. Ezekben a filmekben ugyancsak egy kisebb gyerekcsapat él át olyan kalandokat, amelyek kihatással vannak sorsuk és világlátásuk későbbi alakulására. A gyerekek által megtapasztalt boldog-borzongató események a film zárlata felől visszatekintve nosztalgikus színezetet kapnak, egy már elveszett múltbéli világ lenyomatává lesznek. Az Earth to Echo-ban a főhősök családjainak küszöbön álló költözése az, amely szétszakítással fenyegeti barátságukat. Ezt a bajtársi összetartozást nyomatékosítja a közös kockázatvállalás és a nemes célért történő együtt-cselekvés. (A szülők előtt titokban tartott, a felnőtt társadalom figyelő tekintete elől elrejtett csodálatos tapasztalatok emlékezetünkbe idézhetik a nyolcvanak években készült Űrrandevút (Explorers, 1985) vagy a Gyermek az időben (Flight of the Navigator, 1986) című produkciót is.)
A mű eddigi fogadtatása meglehetősen vegyesnek mondható. Értékelése a Rotten Tomatoes nevű oldalon 48 százalékon áll. A teljes mértékben elutasító bírálat ritka, a legtöbb esetben élvezhetőnek, de nem kiemelkedően szórakoztatónak ítélik az alkotást. Sok hozzászóló kifogásolja a „found footage”-megoldás alkalmazását, azt emelve ki, hogy ez az ábrázolási forma hátrányosan befolyásolja a karakterfejlődés és a dramaturgiai szerkezet hitelességét. Egy másik fontos tényező a célközönség behatárolása, vagyis, hogy kiket tud megszólítani a film. A gyerekek és a fiatal tizenévesek korosztályát említik a legtöbben, mint lehetséges befogadókat. Közülük sokan talán nem ismerik annyira behatóan a korábban már említett előzmény-filmeket, így nem terheli őket az összehasonlítás kényszere sem. Szabadabban tudnak belefeledkezni a képsorok nyújtotta attrakciókba.
Tagadhatatlan az inspirációul szolgáló alkotásokkal fennálló párhuzam, mind az alapötletet, mind a cselekmény fordulatait illetően. A fő kérdés tehát az, mennyiben tud újat mutatni az Earth to Echo, hogyan képes újrahasznosítani és újrakeverni a másoktól kölcsönzött paneleket.
Az európai mozipremier július 25-én lesz az Egyesült Királyságban és Írországban. A magyarországi bemutató dátuma még nem ismert.