Hírek

Eddie Murphy következő projektje a Beverly Hills-i zsaru 4.

Eddie Murphy egy interjúban megerősítette, hogy az Amerikába jöttem 2. után a Beverly Hills-i zsaru folytatásán dolgozik majd.

Eddie Murphy megerősítette, hogy az Amerikába jöttem folytatásának befejezése után a következő projektje a Beverly Hills-i zsaru negyedik része lesz. Az amerikai komikus korábban már háromszor bújt Axel Foley nyomozó bőrébe és a negyedik felvonás is jó ideje a lebeg a filmes közbeszédben.

A Beverly Hills-i zsaru tervezési fázisban van már egy évtizede. Barry Sonnenfeld rendező (Wild Wild West – Vadiúj vadnyugat, Men in Black – Sötét zsaruk trilógia) és Shawn Ryan forgatókönyvíró (Kemény zsaruk, S.W.A.T. – Különleges kommandó) 2012-ben tévésorozatként igyekeztek tovább vinni Axel Foley történetét. A középpontba már nem is Axelt, hanem Aaront, az Eddie Murphy által játszott karakter fiát állították, de a sorozat a pilot epizóddal be is fejeződött. Egy évvel később a tervezett filmet már új stábbal gondolták újra.

Eddie Murphy néhány év kihagyás után vissza igyekszik térni az élvonalba. Első nagy dobása a Netflix gyártotta Dolemite is My Name (Dolemite a nevem), ami éppen ma kerül mozikba az Egyesült Államokban. A biopic Rudy Ray Moore, vagyis Dolemite életét dolgozza fel. Dolemite a ’70-es évek blaxploitation filmjeinek volt úttörője. (A blaxploitationről bővebben írtunk a Shaft kapcsán.) A film eddig pozitív kritikákat kapott.

A most készülő Amerikába jöttem folytatása a tervek szerint jövőre kerül a mozikba, és ahogy már beszámoltunk róla, a stáblistát olyan nevek emelik, mint Wesley Snipes. Murphy elárulta, hogy

„a Beverly Hills-i zsaru lesz a következő az Amerikába jöttem 2. után.” – írja a Dark Horizons.

Murphy azt is elárulta, hogy mit tervez Foley nyomozó soron következő története után: „A terv ezután, hogy újra színpadon legyek egy stand up comedy show-val. Főleg ezt fogom csinálni.”

Az első Beverly Hills-i zsaru kritikai és közönségsikert is eredményezett, a második már csak a kasszáknál teljesített jól. A harmadik film még a másodikat is alulmúlta. A kritikai siker is elmaradt és a közönségét is elveszítette. Ezek után felmerül a kérdés: mivel kíván előrukkolni Eddie Murphy?

Nagy Tibor

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..