Hírek

Egymillió fontot érhet Az olasz meló Lamborghinije

Lamborghini Olasz meló

Lamborghini Olasz melóEgymillió fontot (420 millió forintot) érhet az a Lamborghini, amely Az olasz meló című 1969-es filmben szerepelt és 46 év után most két brit üzletember bukkant rá. A Lamborghini Miura a film egy Alpokban forgatott jelentében lángok martalékává vált egy alagútban, majd egy bulldózer kitolta onnan és a mélybe taszította.

A klasszikus sportautóról sokan gondolták, hogy végképp az enyészeté lett, ám most, csaknem öt évtized után mégis előkerült, méghozzá kitűnő állapotban – számolt be a fejleményről a The Daily Telegraph online kiadása.

Iain Tyrrell brit üzletember karácsonykor kapott egy tippet a Miuráról. Lehetősége nyílt rá, hogy tüzetesen megvizsgálja, és megpróbálja hitelesíteni. „Kezdetben szkeptikus voltam, hiszen 46 éve senki sem látta. De megbízható forrásból származott az információ, tehát komolyan vettem. Nagyon James Bond-szerű volt az egész, Párizsba kellett utaznom, hogy egy titkos földalatti garázsban megvizsgáljam a kocsit” – mondta a Daily Mailnek.

Tyrrell úgy értesült, hogy Az olasz meló kérdéses jelenetéhez két autót használtak, mindkettőt a Lamborghini biztosította a forgatáshoz. Az egyik valóban roncshalmazzá vált a jelenetben, a másik viszont sértetlenül megúszta.

Tyrrell, a Cheshire Classic Cars tulajdonosa elmondta, hogy Az olasz meló Lamborghinije a szuperautók afféle szent grálja, mivel senki sem tudta, hogy mi történt vele a forgatás után. Az üzletember szerint késég sem fér ahhoz, hogy valóban az eredeti autó került elő. Tyrrell üzlettársával, Keith Ashworthszel azt tervezi, hogy világszerte bemutatják a Lamborghinit, amelyet 2004-ben a Top Gear magazin „a világ legmenőbb autójának” választott.

Az olasz melót Peter Collison rendezte Michael Caine, Noel Coward és Benny Hill főszereplésével. A Golden Globe-díjra jelölt akciófilmből 2003-ban felújítás is született Donald Sutherland, Mark Wahlberg és Edward Norton közreműködésével.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés