Hírek

Egyre közelebb kerül a Természetes fény az Európai Filmdíjhoz

Beválogatták az idei legjobb európai filmek közé a magyar mozikba szeptember 16-án érkező Természetes fényt.

Nagy Dénes második világháborús történetet feldolgozó alkotása, a Természetes fény az Európai Filmakadémia bizottságának határozata alapján szerepel abban, a 40 európai filmet – köztük további két magyar produkciót – magába foglaló válogatásban, amelyből az Akadémia négyezer fős tagsága fogja kiválasztani az ez évi jelölteket: azt a szűkített mezőnyt, amelyek közt a szavazatok alapján eldől, hogy 2021-ben ki kapja az Európai Filmdíjat (EFA) ebben a kategóriában – írja a forgalmazó sajtóközleménye.

Az ünnepélyes átadó gálát ebben az esztendőben december 11-én tartják meg a berlini fesztiválpalotában.

A Természetes fény márciusban, a 71. Berlinálén kezdte meg fesztivál útját, ahol rögtön a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjjal tüntették ki Nagy Dénest. Azóta a film számos meghívást kapott a világ több fesztiváljára. Vetítették a vilniusi, a moszkvai, a sanghaji mustrákon, illetve kiérdemelte a legjobb film díját a teheráni 38. Fajr Nemzetközi Filmfesztiválon. Októberben többek között a kijevi Molodist versenyprogramjában fogják vetíteni.

A film a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként az egyik gyalogos honvéd alakulat tagja, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A Természetes fény eléri, hogy valódi negyvenes évekbeli honvédeket lássunk a vásznon, ne pedig az őket játszó színészeket (…) egy-egy figurával azonosulás helyett itt minden egyes szereplő: mi vagyunk” – írtuk kritikánkban.

A Természetes fény 2021. szeptember 16-tól lesz látható a hazai mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com