Hírek

Elhalasztották a Star Wars-filmek 3D-s megjelenését

star-wars-logoElhalasztották a Star Wars második és harmadik részének térhatású mozis megjelenését, hogy a filmesek teljes erőbedobással dolgozhassanak a sorozat hetedik részén.

A Lucasfilm közleményben erősítette meg, hogy a Star Wars II. rész: A klónok támadása és a Star Wars III. rész: A sith-ek bosszúja című epizódok háromdimenziós változata az eredetileg tervezettnél később kerül majd a mozikba.

A Lucasfilmet megvásároló Disney filmvállalt a múlt héten jelentette be, hogy J.J. Abrams rendezőre bízza a csillagháborús eposz hetedik részének elkészítését – emlékeztetett a BBC hírportál.

A Star Wars I. rész: Baljós árnyak tavaly februárban került a filmszínházakba térhatású verzióban, és már a premierhétvégén több mint 22 millió dollárért váltottak rá jegyet Észak-Amerikában.

George Lucas 1977-ben indította el minden idők legsikeresebb sci-fi-sorozatát. A Csillagok háborúja című filmet további kettő követte 1980-ban és 1983-ban: A Birodalom visszavág és A jedi visszatér. A rendező-forgatókönyvíró-producer 16 évvel később vette fel ismét a történet fonalát: 1999 és 2005 között három előzményfilmet forgatott a korábbi trilógiához. Lucas a napokban kijelentette: nagyon örül, hogy Abrams veszi át a helyét, mint fogalmazott: nem kerülhetett volna jobb kézbe a Star Wars-hagyaték, Abrams „ideális választás” a hetedik rész megrendezésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csillageposz legújabb epizódja 2015-ben debütál a mozikban.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com