Hírek

Elhunyt Bernardo Bertolucci

Fotó: Sarah Ackerman / Wikimedia Commons
Fotó: Sarah Ackerman / Wikimedia Commons

Bernardo Bertolucci, az Utolsó tangó Párizsban és Az utolsó császár Oscar-díjas rendezője 77 éves korában távozott.

Bernardo Bertolucci úttörő munkájával a filmkészítők egy egész generációját határozta meg – írja a VarietyAz utolsó császár című eposzi alkotása kilenc Oscar-díjat nyert és ezzel minden egyes nevezését díjra váltotta, köztük a Legjobb film és Legjobb rendező kategóriát is. Az Utolsó tangó Párizsban, az Álmodozók és A megalkuvó című filmjei is a hetedik művészet nagy alkotásai közé tartoznak.

Bertolucci 1941-ben született Parmában; korai tehetség volt, 21 évesen díjat nyert költészetével. Pasolini asszisztenseként kezdte a filmszakmát és már 1970-ben, 29 éves korában Oscar-jelölést kapott A megalkuvó című filmjéért. A filmet az új Hollywood rendezői, például Spielberg, Scorsese és Coppola számára jelentős befolyásként tartják számon.

Az Utolsó tangó Párizsban című filmjét mára általánosan remekműként ismerik el, de egyúttal a filmipar érzéketlenségének is szimbólumává vált, mivel főszereplő színésznője, Maria Schneider utólag azt állította: egy erőszak-jelenet során a tudta nélkül kellett eljátszania a stresszes eseményt és megszégyenítve érezte magát. (Bertolucci tagadta, hogy érzéketlen lett volna a színésznővel.)

Bertolucci az olasz újhullám rendezői – Antonioni, Fellini, Pasolini – között egyedüliként tudott a hollywoodi stúdiórendszerben is érvényesülni. Itt forgatta le Az utolsó császárt is, ami filmművészeti érdemei mellett politikailag is jelentős lépés volt: az első olyan nyugati film, amit a kínai kormány is támogatott.

Utolsó befejezett filmje, az Én és te 2012-ben jelent meg. A rendező élete utolsó évtizedében tolószékbe kényszerült egy sikertelen műtét miatt. 77 éves korában hunyt el.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya