Hírek

Elhunyt Csukás István, legismertebb magyar mesefiguráink atyja

Életének 83. évében meghalt Csukás István, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar író, forgatókönyvíró – közölte Facebook-oldalán az Újszínház. Csukás Istvánt hétfőn érte a halál.

Mirr-murr, Süsü, Pom-pom meséinek alakjai, A nagy ho-ho-ho-horgász, Sebaj Tóbiás, A legkisebb ugrifüles: a legismertebb magyar mesefigurákat köszönhetjük neki. Generációk nőttek fel a könyvein és a belőlük készült rajzfilmeken, tévéjátékokon, ifjúsági filmeken. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

„Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni” – írta búcsúzásában az Újszínház, hozzátéve: kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle”.
Mint írják, a meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként”.

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként, itt járta ki az elemi iskolát is. A háború után egy zenetanár biztatására, anyja akaratából jelentkezett az akkor alakult békéstarhosi zeneiskolába: hegedűművész akart lenni. Bár jól érezte magát a zeneiskolában, később mégis fellázadt a zene ellen: érettségi után előbb a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra, de bölcsész tanulmányait sem fejezte be. A Fiatal Művészek Klubjának vezetője volt, majd 1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője volt. Később szabadfoglalkozású író lett.

A ’60-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermekirodalom felé, ettől kezdve verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi.

Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett, mint Süsü, A nagy ho-ho-ho-horgász, Pom Pom, Sebaj Tóbiás, A legkisebb Ugrifüles és Mirr-Murr. Ezeket a figurákat a gyerekek főként televízióban nagy sikerrel vetített, és sokszor megismételt rajz- és bábfilmekből ismerhették meg.

Több ifjúsági regényéből is tévéfilm készült. Ezek közül a legismertebb és a leginkább kedvelt minden bizonnyal a Keménykalap és krumpliorr. Ebben a korszak gyereksztárjai (Kovács Krisztián, Berkes Gábor és a társaik) mellett olyan színészlegendák szerepeltek, mint Szilágyi István (Lópici Gáspár, az utca hírmondója) vagy Alfonzó, aki a fagylaltos Bagamérit alakította. A sorozat 1977-ben a hollywoodi televíziós fesztiválon megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.

Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott.

Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve, amelyben tárcái, portréi, egy egyfelvonásos színdarab és a kötet címadó művének hangjáték kapott helyet.

2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel. 2014-ben Csukás István nevét viselő díjat alapított gyermekdarabok elismerésére Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott.

2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom-Pom szobrát.

2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Kinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com