Hírek

Elhunyt Ennio Morricone

Ennio Morricone, többek között a Volt egyszer egy vadnyugat zeneszerzője 91 éves korában elhunyt egy római kórházban egy múlt heti esés folyományaként – számol be róla a Deadline.

A legendás zeneszerző több, mint ötszáz mozi- és tévéfilm, valamint sorozat zenéjét szerezte. Sergio Leone kultikus filmjeinek, mint az Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, vagy a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjét is neki köszönhetjük.

Ennio Morricone 1928-ban született és először a labdarúgás vált a szenvedélyévé, de hamar a zene felé fordult. A negyvenes években játszott trombitásként egy jazz bandában, majd filmek és színházdarabok zenéit kezdte írni. Európában Bernardo Bertolucci, Roland Joffé és Roman Polanski filmjeihez is írt zenét.

Egy maréknyi zenei mestermű – Ennio Morricone: 90. jubileumi koncert

Hollywoodban olyan rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Brian De Palma, Barry Levinson, Mike Nichols, Warren Beatty, Oliver Stone, vagy Quentin Tarantino. Utóbbi nyolcadik filmjének, az Aljas nyolcas zenéjéért az Amerikai Filmakadémia 2016-ban Oscar-díjjal jutalmazta, ezzel Ennio Morricone vehette át legidősebbként az Oscart. További ötször jelölték rá és 2007-ben életműdíjat is kapott. Élete során további nyolcvan filmdíjat szerzett, köztük három Grammy-t, három Golden Globe-ot és hat BAFTA-díjat.

Ennio Morricone filmográfiájában az összes Leone film megtalálható, de ő írta a Cinema Paradiso, Az algíri csata, a Mennyei napok, A dolog, az Aki legyőzte Al Caponét, és Kertész Imre Sorstalanság filmadaptációjának zenéjét is.

Morricone a filmzenék szerzése mellett saját műveiből összeállított koncerteket is vezényelt. Magyarországon 2018-ban és 2019-ben is járt.

A zeneszerző búcsúztatását zárt körben tartják.

Avatar

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya