Hírek

Elhunyt Jancsó Miklós

jancsomiklos93 éves korában, hosszú betegség után elhunyt a talán legismertebb magyar filmrendező, Jancsó Miklós.

Jancsó Mikós (1921. szeptember 27) nem éppen filmrendezőnek indult eredetileg. Jogi egyetemre járt, sőt 1944-ben még a diplomát is megszerezte, ezután azonban úgy döntött, inkább a filmművészet felé veszi az irányt. A rendezői diploma megszerzése után azonban – főként a politikai helyzetnek köszönhetően – csak nyögvenyelősen indult be pályafutása. Hét évet kellett várnia, mire végre elkészíthette első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába menteket, majd újabb öt évet, míg az első elismerést hozó filmet leforgathatta. 1963-ban az Oldás és kötés nem csak itthon, de Európa-szerte ismertté tette a nevét, s megalapozta azt a világsikert, amit két évvel később a Szegénylegényekkel elért.  A Szegénylegények a magyar filmtörténet megkerülhetetlen darabjává vált. Az elképesztő szimbólumokkal teli dráma az adott politikai környezet fricskája, és ez a vonal a továbbiakban is végig felfedezhető munkásságában.

Több mint ötven éves pályafutása során 30 nagyjátékfilmet, 22 kis- és dokumentumfilmet, valamit 4 tévéfilmet rendezett, de rengeteg más alkotásban vett részt egyéb posztokat betöltve. Színészként, konzultánsként és forgatókönyvíróként egyaránt nevére bukkanhatunk a stáblistákon, de nem csak filmezésre korlátozta magát, tehetségét a színház világában is kamatoztatta.

Kedvenc témája, melyet újra és újra górcső alá vett, a hatalom mechanizmusa, az uralkodók és elnyomottak viszonya. Politikai és szociális érzékenysége minden alkalommal világossá vált, még Olaszországban forgatott filmjei (pl. Róma visszaköveteli Cézárt) is ezt tükrözik.

A ’80-as évekig főként múltbéli szituációkba ágyazta mondandóját, az évtized közepétől kezdve azonban a kortárs magyar helyzetet vette filmjei alapjául. Egy hosszabb, kilenc éves kihagyás után pedig a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pestennel megnyitotta most már sajnos utolsónak mondható korszakát, melyet a közönség csak „Kapa-Pepe filmekként” emleget.

Utolsó nagyjátékfilmjét, az Oda az igazságot 2009-ben rendezte, ezután már csak kisebb-nagyobb közreműködéseket vállalt. Ez főként annak köszönhető, hogy az utóbbi években több súlyos betegséggel is küzdenie kellett. 2014. január 31-én, pénteken reggel hunyt el.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com