Hírek

Elhunyt Juraj Herz neves cseh filmrendező és színész

A hullaégető

Elhunyt 83 éves korában Juraj Herz szlovák származású neves cseh filmrendező és színész – jelentette a közszolgálati cseh televízió.

A művész vasárnap halt meg Prágában.

Juraj Herz a múlt század hatvanas éveiben a csehszlovák filmművészet új hullámának neves képviselője volt. Legismertebb alkotása A hullaégető (a képen) című film, mely Ladislav Fuks regénye alapján készült. 1969-ben mutatták be, majd rövidesen be is tiltották.

A tragikus groteszk műfajába sorolható, éles társadalombírálatot megfogalmazó filmet egészen az 1989-es rendszerváltásig nem vetíthették Csehszlovákiában.

A Késmárkon született, magyarul is jól beszélő filmrendező összesen több mint 60 játékfilmet, mesét és dokumentumfilmet készített.

Több mint 25 játékfilmjének többségét sajátos, enyhén horrorisztikus humor jellemezte.

Számos népszerű, Magyarországon is vetített játékfilm fűződik a nevéhez, többek között az 1978-as A szép és a szörnyeteg és az 1982-ben készített Vámpír négy keréken. Ez utóbbit tartják az első igazi csehszlovák horrorfilmnek. Alkotásait több nemzetközi fesztiválon díjjal is jutalmazták.

Színészként egyebek mellett az 1965-ben Oscar-díjat nyert Üzlet a korzón című filmben láthatták a nézők.

Miután művészi tevékenységét a szocialista Csehszlovákiában folyamatosan bírálták, korlátozták és tiltással akadályozták, Juraj Herz 1987-ben az akkori Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, ahonnan csak a kilencvenes évek közepén tért vissza.

Egyik legutóbbi alkotásában, a 2010-ben bemutatott Habermannuv mlyn című filmjében a csehországi szudétanémetek második világháború utáni kitelepítésével foglalkozott.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com