Hírek

Elhunyt Kovács András filmrendező

Kovács András filmrendező
Kovács András filmrendező (Fotó: Zih Zsolt, MTI)

Életének 92. évében szombat hajnalban elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész – közölte a család az MTI-vel.

Kovács András 1925. június 25-én született a Kolozsvár melletti Kidén, 1944 nyarán Budapesten akart filmet forgatni, de terveit keresztülhúzta a második világháborúból való balul sikerült kiugrási kísérlet. Az év végén hazament, és a kolozsvári Bolyai Egyetemre iratkozott be. Később azonban Budapestre szökött, és felvették a színiakadémiára, 1950-es végzése után egy évvel már a Mafilm dramaturgiai osztályát vezette.

Első filmjét 1960-ban még „beugróként” rendezte: a Bessenyei Ferenc és Bara Margit főszereplésével készült, Zápor című alkotásnak dramaturgja és rendezőasszisztense lett volna, de a rendező betegsége miatt őt kérték fel a feladatra.

Igazán ismertté az 1964-ben bemutatott, nagy társadalmi visszhangot kiváltó Nehéz emberek című film tette. Műve a magyar filmkritikusok díja mellett 1965-ben az első magyar játékfilmszemlén is elismerést kapott.

A nemzeti önismeret iránti érdeklődéséből született meg Cseres Tibor regénye alapján 1966-ban a Hideg napok, amely az 1942-es újvidéki vérengzést elkövető, magukat a „parancsra tettem”-mel mentegető kisemberek felelősségét vizsgálta. Az addig tabuként kezelt téma feldolgozása hatalmas vihart kavart, a film Karlovy Vary-ban és a Magyar Játékfilmszemlén is fődíjat kapott.

Nagy vitákat váltott ki az 1968-ban bemutatott Falak is, amely az erkölcsi alapokon nyugvó magatartásminták közti feszültségekkel foglalkozott. 1978-ban Madaras József főszereplésével készült A ménesgazda, a rákosista diktatúra idején játszódó filmdráma, az egyik első alkotás, amely nyíltan beszélt az ötvenes évekről.

1983-ban Kiss Mari és Cserhalmi György főszereplésével forgatta a Szeretőket, majd két évvel Katinkáról, az első köztársasági elnök, Károlyi Mihály feleségéről A vörös grófnőt. Utolsó játékfilmje, Az álommenedzser 1993-ban készült.

 

Letette a lantot

A kilencvenes évektől már csak dokumentumfilmeket készített a televízió számára. Dokumentum- és játékfilmjei többségét rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzi. 1995-ben, hetvenedik születésnapján portréfilm készült róla A nehéz emberek címmel.

Közéleti szerepet is vállalt, 1981 és 1986 között a Filmművészeti Szövetség elnöke volt, 1988-ban a Károlyi Mihály Társaság alelnökévé választották. 1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöki teendőit is ellátta.

Balázs Béla díjjal 1962-ben és 1965-ben, Kossuth díjjal 1970-ben tüntették ki. 1967-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész díjat kapott, 2004-ben elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet. 2003-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya