Hírek

Elhunyt Lorraine Warren, a Démonok között valódi főszereplője

92 éves korában halt meg Lorraine Warren paranormális nyomozó, akit a Démonok között-filmekben Vera Farmiga alakított.

Férjével, Ed Warrennel 1952-ben alapították meg a New England Society for Psychic Research nevű intézményt, mely egy kísértetekre specializálódott kutatóintézet. Lorraine Warren transzmédiumként hivatkozott saját magára, 2006-ban elhunyt férje pedig démonológus volt. Az intézet nagyformátumú természetfeletti ügyekkel foglalkozott, így Warrenék pár igen hírhedt esetet is feldolgoztak, köztük az amityville-i gyilkosságokat is.

Történeteik, kutatásaik több sikerfilmet is inspiráltak – sőt, mi több, egy saját filmes univerzumot.

2013-ban James Want ihlette meg a Warren házaspár, és őket tette meg főszereplőnek a Démonok között című filmben. Ott Patrick Wilson alakította a pár férfi tagját, Lorraine Warrent pedig Vera Farmiga keltette életre. Később a folytatásban is visszatértek, sőt idén is láthatjuk őket a nyáron érkező Annabelle 3.-ban.

Bár Lorraine követte férjét a túlvilágra, örökül hagyott intézetük továbbra is működni fog. A filmekben őt alakító Vera Farmiga az alábbi sorokkal búcsúzott Lorraine-től:

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com