Hírek

88 éves korában elhunyt Moldova György

Moldova György 88 éves korában otthonában, családi körben hunyt el.

Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel. Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért “menet közben” letartóztatták, az új osztályfőnök pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát. Erre nem volt hajlandó, és a főiskolát otthagyva bányásznak állt, ezután még több kétkezi munkát is kipróbált, volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő.

Éppen kazánszerelő volt, amikor egy munkára a filmgyárba küldték, ahol barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet.

A Fejér Tamás rendezte Szerelem csütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott ragadt dramaturgként, 1964-től szabadúszó volt.

Szerelem csütörtök

Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg. Ezután ontotta a könyveket, a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

Második forgatókönyve 1987-ben készült el, a Maár Gyula rendezésében készült Malom a pokolban című filmdráma történetét írta meg.

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez szívós oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat töltve az adott területen. A maga korában revelációként hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése.

Sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését. Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája.

A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.

Keleti Léda

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
2 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com