A majd’ hat évtizedes karrierje során számos filmben és sorozatban nagyot alakító Philip Baker Hall 90 évesen, szerettei körében hunyt el. A hírt felesége erősítette meg, akivel közel 40 évig voltak házasok.
Hall 1931. szeptember 10-én született az Ohio állambeli Toledo-ban. Karrierje az Egyesült Államok hadseregében kezdődött tolmácsként Németországban, majd középiskolai tanár lett belőle, mielőtt a színészkedés felé fordult a 40-es évei elején. Filmes debütálása 1970-ben volt a Cowards című filmben, amelyet ez évben a Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be. Első tévés vendégszereplésére a ’76-os Good Times-ban került sor, majd szerepet kapott a M*A*S*H-ben (1977) is, valamint az Ember az Atlantiszról című sci-fiben. Színész karrierje azonban akkor indult be igazán, mikor az 1984-es Secret Honor-ban Richard Nixont alakította. Ezt már olyan filmek követték, mint az Éjszakai rohanás (1988) Robert De Niro oldalán, a Mondhatsz bármit (1989) vagy a Szellemirtók II (1989).
A ’90-es éveket a Seinfeld című szitkommal nyitotta meg, amelyben a detektív Joe Bookman-t alakította. Ekkoriban kezdett együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal is, elsőként Cigarettes & Coffee (1993) című rövidfilmjében játszott, majd A szerencse zsoldosai-ban (1996) főszerepet kapott John C. Reilly oldalán. Később szintén Anderson Boogie Nights (1997) és Magnólia (1999) című filmjeiben is szerepelt. Ezeket követően olyan filmekben szerepelt, mint a Truman Show (1998), a Tehetséges Mr. Ripley (1999), A bennfentes (1999), a Dogville (2003), A minden6ó (2003), a Zodiákus (2007) és az Argó-akció (2012).
2011 és 2012 között három epizódban a Modern család Walt Kleezak-ját alakította, utolsó filmes felbukkanása a 2017-es Az utolsó szó-ban volt, majd szerepelt a Messiás (2020) című sorozatban.