Hírek

Elhunyt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

Schubert Éva 1931-ben született Budapesten. Színészcsaládból származik, egyik dédapjának bátyja, a kiskunhalasi Szuper Károly (1821-1892) színész volt, aki még vándorszínész korában Petőfi Sándorral lépett fel. Schubert Éva kényszerből lett színész, mivel nem vették fel az egyetemre, arra hivatkozva, hogy apácáknál nevelkedett. 1949-ben kitüntetéses érettségije ellenére nem tanulhatott tovább. Gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el.

Felvételizett esti tagozatra a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1955-ben szerzett diplomát. 1988-ig több színház tagja is volt. Az egyik legintelligensebb magyar színésznőnek tartották, de mivel Aczél György nyíltan nem kedvelte művészetét, nem alakíthatott nagyobb főszerepeket. Több nyelven is beszélt: németül, angolul, franciául és latinul.

1988-tól a Játékszín szerződött, 2004-2005-ben pedig a soproni Petőfi Színháznál játszott. Vendégszerepelt többek között a Karinthy Színházban, a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadon és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is. Több alkalommal rendezett is az utóbbi években. Adjunktus a Zeneművészeti Főiskolán, valamint Gór Nagy Mária színiiskolájának is tanára volt. 2011-ben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, több műtéten is átesett. Nyolcvanhat évesen hunyt el.

Címkék

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..