Hírek

Elhunyt Sir Ian Holm – Így búcsúznak tőle színésztársai

Életének 88. évében elhunyt a BAFTA-díjas és Oscar-jelölt Sir Ian Holm. A Gyűrűk Ura és A hobbit, valamint az Alien és a Tűzszekerek kiváló angol színészétől búcsúzik most mindenki, minket is beleértve.

A végtelenül sokszínű Ian Holm 1950-ben kezdte meg színészi pályáját, amikor bekerült a Royal Academy of Dramatic Artba, amit azonban egy évvel később el kellett hagynia ideiglenesen, mert behívták a hadseregbe. Később még egy alkalommal megszakította tanulmányait, amikor Amerikába ment egy színjátszó körútra. A 60-as évektől már ünnepelt színpadi színész volt, a Royal Shakespeare Company állandó tagja. 67-ben Tony-díjat kapott a The Homecoming című alkotásban nyújtott munkájáért, 81-ben pedig Zsákos Frodónak adta a hangját A Gyűrűk Ura egy rádiós feldolgozásában a BBC-től.

Noha egészen az 50-es évek második felétől szerepelt sorozatokban egy-egy apróbb szerep erejéig, a 60-as évek vége felé pedig már számos filmet tudhatott maga mögött, a 79-es Alien, azaz A nyolcadik utas: a Halál Ash karaktere mérföldkőnek számított a karrierjében. Nem is meglepő, hogy halálhírét követően a filmbéli színésztársa, Sigourney Weaver is külön posztban fejezte ki részvétét, illetve, hogy a Twittert is elárasztották a rajongók különböző kulisszák mögötti fotókkal. Érdekesség, hogy amikor a karakter meghal, Holmnak egyfolytában tejet kellett gurguláznia és kiköpnie, annak ellenére, hogy állítólag a színész utálja az italt: nem élete élményeként emlékszik a jelenet forgatására.

Aztán 81-ben érkezett egy újabb nagyobb horderejű alkotása: a Tűzszekerekben Sam Mussabinit alakította, amiért díjazták őt Cannes-ban, a BAFTA-n, illetve ekkor jelölték Oscar-díjra is a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. De olyan további filmekben is szerepelt, mint a Brazil, Az ötödik elem, Az élet sója, a Pokolból, az V. Henrik, az Eljövendő szép napok, a Meztelen ebéd, a György király vagy a Franco Zeffirelli féle Hamlet.

Természetesen – és ez semmit nem vesz le Holm közel 60 éves pályafutásának fényéből – sokaknak örökké Tolkien Zsákos Bilbójaként él majd az emlékezetükben a színész, hiszen négy mozifilmben is magára öltötte a hobbit szerepét. Noha megoszlanak az információk, hiszen van, ahol azt írják, hogy Peter Jackson először Sylvester McCoy-t gondolta Bilbó szerepére, van ahol pedig azt, hogy mindig is ő volt az első választása, azt hiszem mindannyian nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ez teljesen lényegtelen, mert Holm tökéletesen ültette át Bilbót a lapokról a filmvászonra.

A színész egyébként egy kis szuvenírrel távozott az első film forgatását követően. Egy gumi bábu eltorzult arcát vetítették a színészére, amikor Bilbó rátámad Frodóra, Holm pedig annyira odavolt a bábuért, hogy a jelmezesek készítettek neki egy vas replikát, amelyet hazavihetett.

Ian Holmra megemlékezett több színésztársa is A Gyűrűk Urából: Dominic Monaghan az Instagramon írt szépeket róla, míg Orlando Bloom szintén ezen a platformon nyilvánított részvétet, miszerint hiába volt a filmek egyik legkisebb karaktere, számára mindig is egy óriás volt. De Elijah Wood is kitett egy szép búcsú mondatot a Twitterre.

Persze Zsákos Bilbó után is érkeztek szerethető és emlékezetes alakításai: ő adta a hangját Skinnernek a L’ecsó című borzasztóan bájos és szórakoztató Disney animációban, DiCaprio oldalán felbukkant az Aviátorban, de láthattuk őt a Fegyvernepper vagy A régi környék című filmekben is.

Az IMDb az alábbi videóval foglalta össze a színész legemlékezetesebb filmes momentumait.

2004-ben Acting My Life címmel önéletrajzot jelentetett meg, utoljára pedig 2014-ben, A hobbit: Az öt sereg csatájában került a képernyőre, akkor az idős Bilbó szerepében. Sir Ian Holm sajnos évek óta küzdött a Parkinson-kórral, tegnap pedig örök nyugalomra tért.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com