Hírek

Elkezdődött a Nagykarácsony című magyar vígjáték forgatása

Forog a Nagykarácsony című magyar romantikus vígjáték a Nemzeti Filmintézet támogatásával, amelyet a 2021-es karácsonyi moziszezonra tartogatnak. Tiszeker Dániel filmjének főbb szerepeiben Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Csuja Imre, Szeredney Béla, Zsigmond Emőke, Ötvös Tamás és Dékány Barnabás lesz látható.

A film főszereplője Arnold (Ötvös András – Becsúszó szerelem), a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsült romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. De Arnold a nagy karácsonyi felhajtást álszentnek, a műsort pedig idegesítőnek tartja. De a kezdeti csaták után megbékél a vásár furcsa árusaival és a gyerekelőadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel (Zsigmond Emőke – Hab). A karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Tiszeker Dániel, a #Sohavégetnemérős című Wellhello-film rendezője régi álmát váltja valóra azzal, hogy karácsonyi filmet rendez: „Sorsszerűnek érzem, hogy pont egy olyan évben forgatjuk le régóta dédelgetett filmünket, amikor a megszokott karácsonyi hangulatot és a készülődést beárnyékolta a vírushelyzet. Karácsonyi vásárok nem voltak, a mozik zárva tartanak.

Hiszem, hogy 2021 karácsonyán egy olyan szórakoztató és meghitt filmet láthatnak majd a nézők a mozikban, amely a legszebb karácsonyaikat idézi majd fel.”

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival dolgozik: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel és Kálmán Eszter díszlettervezővel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata, Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár jegyzi. A zeneszerző Balázs Ádám (Mindenki, Testről és lélekről) lesz. A film producerei Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős, Like a Child – Fábián Juli, Pécsi szál) és Osváth Gábor (Balaton Method, Foglyok, Szép csendben).

Osváth Gábor producer elmondta: „Az előkészítésünk a koronavírus-járvány legsötétebb heteit is érintette, így végig Damoklész kardjaként lebegett felettünk, hogy nem fogunk tudni elindulni a forgatással. Azt tudtuk, hogy – karácsonyi, téli film lévén – ha tolódunk, akkor az egy év csúszást jelent.Munkavédelmis, illetve egészségügyis kollégáinkkal kialakított védekezési tervvel és a Filmintézet nagyvonalú támogatásával végül neki tudtunk kezdeni a forgatásnak. Az első néhány nap tapasztalata megnyugtatott minket: a stáb valamennyi tagja komolyan veszi a helyzetet és betarthatóak a kitűzött szabályok és célok.” Lévai Balázs producer hozzátette:

„Hihetetlen öröm újra forgatni, újra dolgozni. A teljes stábon érzem a lelkesedést,

hogy Tiszeker Dani vezetésével egy klassz filmen dolgozhatunk közösen. Ebben a nehéz helyzetben megtanulunk örülni a korábban észre sem vett apróságoknak. Szerintem a filmvászonról is lejön majd ez a jókedv és elszántság, amiben a film készül.”

A Nagykarácsony 41 naposra tervezett forgatása március közepéig tart. A film a tervek szerint a 2021-es karácsonyi moziszezonban kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Fotó: Takács Attila

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés