Hírek

Elkezdték Az Aranypinty című film forgatását

A Warner Bros és az Amazon Studios égisze alatt elkezdték forgatni a Donna Tartt Pulitzer-díjas könyvéből készülő Az Aranypintyet (The Goldfinch).

Már régóta a levegőben lóg, hogy Donna Tartt Pulitzer-díjas könyvét, Az Aranypintyet (The Goldfinch) megfilmesítik. A The New York Times bestsellerlistáján 40 héten át a tíz legolvasottabb könyv között szereplő regényt a kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. A könyv nemzetközi színtéren is hódító utat járt be: Finnországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is bestseller lett, és eddig több mint 30 nyelvre adták el a jogokat. A regény megfilmesítéséért a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek egymással. Eredetileg felmerült, hogy minisorozatot készítenek belőle, de a Warner Bros komolyan számolt a regény filmvászonra adaptálásával – s miután kiderült, hogy nem licitálták túl őket, hozzájuk került a megfilmesítés joga.

A filmet John Crowley (Brooklyn) rendezi, főszerepben pedig Ansel Elgort és Nicole Kidman is feltűnik. A The Hollywood Reporter beszámolójából mostanra már azt is tudni, hogy Finn Wolfhard (AZ) is csatlakozott a Warner Bros és az Amazon Studios égisze alatt készülő The Goldfinch stábjához.

A történet főszereplője a 13 éves Theo Decker, aki csodával határos módon túlél egy katasztrófát, amelyben édesanyja életét veszti. Egyedül marad New Yorkban, mígnem végül egy tehetős manhattani család örökbe fogadja őt. Ám ebben a fényűző világában sehogy sem talál otthonra. Egy óvatlan pillanatban ellopja Carel Fabritius híres festményét, az Aranypintyet, egy kis méretű, varázslatos festményt, mely leginkább emlékezteti elvesztett anyjára. Évekkel később találkozik alkoholista apjával, aki elviszi őt Las Vegasba, hogy megpróbáljanak megfejteni egy rejtélyt.

Finn Wolfhard alakítja Boris fiatalkori énjét, aki megismerteti a főszereplő Theót a drogok és alkohol világával. Aneurin Barnard (Dunkirk) pedig Boris felnőtt énjét játssza. Theót Ansel Elgort (Nyomd bébi, nyomd!) alakítja a filmben, mellettük megjelenik még Willa Fitzgerald, Jeffrey Wright és Luke Wilson is. Túljutva a szereplőválogatáson, a Warner Bros és az Amazon Studios bejelentette, hogy elkezdődött Az Aranypinty forgatása.

A premier napját 2019. október 11-re tűzték ki az USA-ban.

Donna Tartt regényéből korábban megjelentettünk egy részletet: Az Aranypintybe itt olvashatsz bele!

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com