Hírek

Előzetesen a Hulu-féle A 22-es csapdája

A háború elől nincs menekvés, felmentés csak az őrülteknek jár. Egy őrült azonban nem tudja magáról, hogy őrült, így a felmentését sem kérheti – ez a 22-es csapdája.

A Hulu megvásárolta A 22-es csapdája televíziós jogait, és most abba is kaptunk betekintést, mégis miféle adaptációval lesz dolgunk. Kellően szürreális előzetes érkezett a hatrészesre tervezett minisorozathoz.

A történet a Christopher Abbott által életre keltett Yossarianról szól, aki az amerikai légierő bombázótisztjeként veszi ki a részét a II. világháborúból. Szörnyen elege van már a harcokból, de a katonaság trükkös szabályzata nem engedi: hiába kérné a leszerelését a saját őrültségére hivatkozva, ez a tett éppen azt jelezné, hogy eszénél van, hiszen menekülne az európai mészárszékből.

Jospeh Heller eredeti regényének az adja az abszurditását, hogy a szabályok szinte önálló életre kelve keserítik meg az emberek életét, így alakul ki a katonai bürokrácia. Az előzetes alapján abszurditásból a sorozatban sem lesz hiány, már csak az a kérdés, hogy a humor és a háború őrülete vajon miként fér meg egymás mellett.

A Catch-22 május 17-én debütál a Hulun. Abbott mellett többek közt Hugh Laurie, Kyle Chandler és George Clooney is erősíti a szereplőgárdát, utóbbi ráadásul a rendezői székbe is beült két epizód erejéig.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.