Baromi jó előzetesekkel zárjuk a hetet, hiszen három ünnepelt sorozat folytatásába is bepillantást nyerünk: ilyen lesz Az Úr sötét anyagai, a Rick and Morty és az Archer új évada.
Ha távol is vagyunk attól, hogy minden visszaálljon az eredeti kerékvágásba, hiszen éppen a minap érkeztek új hírek számos nagyobb film premierének újbóli eltolásáról, azért van remény. Szerencsére sok produkció még a koronavírus előtt befejezte a forgatást vagy közben tudtak rajta dolgozni, esetleg az elmúlt pár hét munkálatai révén értek célba: a lényeg az, hogy több várva-várt sorozat is hamarosan folytatódik. Az előzetesekkel pedig bele is pillanthatunk, mi vár ránk.
Az Úr sötét anyagai 2. évad
Az HBO sorozatára eddig se lehetett túl sok panaszunk, hiszen az első évad hozta a csatornától megszokott minőséget, amikor hozzányúlt Philip Pullman young adult fantasy trilógiájához, de a folytatás még pörgősebbnek ígérkezik. Lyra és Will végre találkoznak, ráadásul a modern technológia is bekapcsolódik a történetbe. A fiatalokat pedig továbbra is hol üldözik, hol pedig segítik a mellékszereplők. Természetesen a jól ismert arcok is visszatérnek: Dafne Keen, Amir Wilson, Ruth Wilson, Lin-Manuel Miranda és Andrew Scott is feltűnnek a 2. évad izgalmas és látványos előzetesében. Noha pontos premierdátum még nincs a folytatáshoz, várhatóan idén ősszel a nézők elé kerül Az Úr sötét anyagai újabb felvonása.
Rick and Morty 5. évad
Az egyik legnépesebb rajongói táborral bíró és az egyik legjobb felnőtteknek szóló animációs sorozat – amelyből egyébként anno képregényt is írtak – elérkezett az 5. évadához. Dan Harmon és Justin Roiland egy nem teljesen kész klippel örvendeztetett meg most minket, amely a tökéletes színezés és hang nélkül is nagyot üt. Az őrült tudós és unokájának hajmeresztő kalandjai várhatóan az év végén folytatódnak. Rosszabb esetben azonban csak 2021 elején érkezik az új évad.
Archer 11. évad
Komoly fordulathoz ért a 11. évaddal a FXX sorozata, ami nálunk a 21. század legelborultabb felnőtteknek szóló animációs listánkra is felfért, hiszen Archer végre felébred a kómából. És noha a több évadon át mesterséges álomban tartott titkosügynök felállás teret engedett a készítő Adam Reednek, hogy különböző zsánerekbe ültesse az elborult bagázst (neo-noiros 8. évad, kalandfilmes 9., sci-fis 10.), ezt a pillanatot is vártunk már. A 11. felvonásban szinte minden visszaáll a régi kerékvágásba, kivéve, hogy sem az ügynökség, sem Archer nem a régi már. A sorozat szeptember 16-án folytatódik az új évaddal.