Hírek

Első rendezésére készül Bradley Cooper

bradley-cooperElső rendezésére készül Bradley Cooper, az amerikai színész a Warner Bros. filmstúdióval folytat tárgyalásokat a Csillag születik című 1937-es romantikus dráma harmadik feldolgozásának elkészítéséről.

Az eredetileg Janet Gaynor és Fredric March főszereplésével készült mozi (a képen) középpontjában egy filmsztár áll, aki felkarol egy tehetséges fiatal színésznőt, ám míg a lány karrierje egyre feljebb ível, addig a korosodó és alkoholproblémákkal küzdő férfi csillaga egyre lejjebb áldozik.

A tervek szerint Cooper nem csupán rendezője, hanem Jon Peters, Bill Gerber és Basil Iwanyk mellett a film producere is lenne. A Warner Bros. évek óta készül a Csillag születik újabb feldolgozásának elkészítésére. Évekkel ezelőtt rendezőként Clint Eastwood, női főszereplőként pedig Beyoncé Knowles neve is felmerült, ám az amerikai énekesnő időközben terhes lett, míg Eastwood a Fiúk Jerseyből című musicallel kezdett foglalkozni.

astarisbornAzt egyelőre nem tudni, hogy Cooper feltűnik-e az új produkcióban és Beyoncé visszatér-e a projekthez. Korábban Will Smith, Tom Cruise, Leonardo DiCaprio és Christian Bale neve is felmerült a lehetséges férfi főszereplők között – idézte fel a The Hollywood Reporter című filmes portál.

A William A. Wellman által rendezett és nyolc Oscar-díjra jelölt 1937-es filmnek eddig két feldolgozása készült. Az 1954-es feldolgozásban Judy Garland és James Mason, az 1976-os változatban Barbra Streisand és Kris Kristofferson játszották a főszerepeket. A mostani forgatókönyvet Will Fetters és Cooper jegyzi.

Cooper igyekszik egyre szorosabbra fűzni a szálakat a Warner Bros. filmstúdióval: egyes források szerint a színésznek még számos rendezői projekt van a tarsolyában. Az Amerikai mesterlövész sztárját legközelebb Cameron Crowe Aloha című filmjében, John Wells Adam Jones című komédiájában és David O. Russell Joy című drámájában láthatja a közönség.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com