Hírek

Emmanuel Lubezki visszatér

A legendás operatőr David O. Russell filmjét forgatja majd; a kamera előtt: Margot Robbie, Christian Bale és Michael B. Jordan.

Emmanuel Lubezki a filmművészet legnagyobb mai alkotóinak egyike: operatőri zsenialitásáért például három folyamatos éven át, 2013-14-15-ben is elnyerte az Oscar-díjat (a filmek: GravitációBirdman és A visszatérő). Utolsó mozis műve azonban a 2017-es Song to Song volt Terence Malickkel; azóta nem láthattuk a munkáját mozivásznon. (Alejandro Iñárrituval ugyan forgatott egy rövidfilmet szintén 2017-ben, de az VR alkotás volt – Carne y Arena –, nem mozis.)

Lubezki azonban most visszatér: David O. Russell rendező következő filmjét forgatja – írja az IndieWire.

Russell filmjének egyelőre nincs címe. Annál illusztrisabb azonban a szereplőgárda: Margot Robbie, Christian Bale és Michael B. Jordan is szerepel benne. A filmet idén tavasszal kezdik forgatni.

Russell maga is figyelemre méltó rendező: eredményei között szerepel a The Fighter – A harcos, a Napos oldal, az Amerikai botrány és a Joy – no meg számos Oscar-díj jelölés. Azt a filmet, amit ő rendez, Lubezki forgat és a fenti szereplők játszanak, már most érdemes várni.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya