Augusztus 25 éjjel kiosztották az Emmy-díjakat, ami a televíziós produkciók legnagyobb elismerésének számít. Sok meglepetést nem okozott, hogy a tavaly lezárult Breaking Bad készítői öt díjat is hazavihettek.
A Modern család és a Sherlock is jól zárta az estét a maga 3-3 szobrocskájával, a True Detective-et viszont a nagy vesztesnek mondhatjuk, miután a főbb kategóriákból mindössze a legjobb drámasorozat rendezőjének járót mondhatja magáénak, pedig Matthew McConaughey történelmet írhatott volna, ha egy éven belül bezsebeli az Oscart, a Golden Globe-ot és az Emmyt is. (A „nem annyira fontosak” közül pedig megkapta a sminkért, főcímért és castingért járót.)
Nagy vetélytársa, a Breaking Bad (magyarul Totál szívás, de akárcsak A törvény nevébent, ezt a címet sem használja a közönség, úgyhogy nem is erőltetjük) viszont épp a nagy kategóriákban tarolt: minden színész, a(z egyik) forgatókönyvíró is díjazva lett, de ami legfontosabb, elvitte a legjobb drámasorozatnak járó elismerést is.
A vígjáték tévésorozatok közül a Modern család díjazása most már szinte hagyomány, 2010 óta minden évben elárasztják az alkotókat, így a három díj cseppet sem meglepő, mint ahogy az sem, hogy ebben a műfajban negyedszerre is „Sheldon Cooper”, azaz Jim Parsons a legjobb férfi főszereplő (The Big Bang Theory). A negyedik évadnál járó Sherlocknak viszont idén először sikerült díjra váltani a jelöléseit tévéfilm/minisorozat műfaj indulójaként, így az est meglepetéseként lehet elkönyvelni.
Díjazottak:
Legjobb vígjátéksorozat: Modern család
Legjobb drámasorozat: Breaking Bad
Legjobb minisorozat: Fargo
Legjobb tévéfilm: Igaz szívvel
Legjobb talk show: The Colbert Report
Legjobb versenyzős valóságshow: The Amazing Race
Legjobb férfi vígjátéksorozat-főszereplő: Jim Parsons (Agymenők)
Legjobb női vígjátéksorozat-főszereplő: Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)
Legjobb férfi vígjátéksorozat-mellékszereplő: Ty Burrell (Modern család)
Legjobb női vígjátéksorozat-mellékszereplő: Allison Janney (Mom)
Legjobb férfi drámasorozat-főszereplő: Bryan Cranston (Breaking Bad)
Legjobb női drámasorozat-főszereplő: Julianna Margulies (A férjem védelmében)
Legjobb férfi drámasorozat-mellékszereplő: Aaron Paul (Breaking Bad)
Legjobb női drámasorozat-mellékszereplő: Anna Gunn (Breaking Bad)
Legjobb férfi tévéfilm/minisorozat-főszereplő: Benedict Cumberbatch (Sherlock)
Legjobb női tévéfilm/minisorozat-főszereplő: Jessica Lange (Amerikai Horror Story)
Legjobb férfi tévéfilm/minisorozat-mellékszereplő: Martin Freeman (Sherlock)
Legjobb női tévéfilm/minisorozat-mellékszereplő: Kathy Bates (Amerikai Horror Story)
Legjobb vígjátéksorozat-rendező: Gail Mancuso (Modern család)
Legjobb drámasorozat-rendező: Cary Joji Fukunaga (True Detective)
Legjobb tévéfilm/minisorozat-rendező: Colin Bucksey (Fargo)
Legjobb vígjátéksorozat-író: Louis C.K. (Louie)
Legjobb drámasorozat-író: Moira Walley-Beckett (Breaking Bad)
Legjobb tévéfilm/minisorozat-író: Steven Moffat (Sherlock)