Hírek

Itt és most véget érhet a Terminátor-sorozat

A Terminátor: Sötét végzet jóval a vártak alatt nyitott a kasszáknál – vajon ezzel véget ért a franchise, vagy próbálkoznak még újabb élő szövet nyúzással?

A hétvégén kezdett amerikai és nemzetközi piacokon a Terminátor: Sötét végzet, mely a sorozat hatodik filmje, de a történet szerint közvetlenül a második rész folytatása. Ezzel a tavalyi Halloweentől is ellesett módszerrel negligálja a harmadik, negyedik és ötödik felvonásokat, és közvetlenül Az ítélet napja után járunk.

A Sötét végzet már az első perceiben látható jelenetekkel rendesen odatesz a ’84-es és ’91-es filmek rajongóinak

– sokan már itt a sorozat (újabb) meggyilkolásáról beszélnek. Ennek ellenére nem vette el sok ember kedvét Tim Miller filmje, ugyanis a kritika általában véve jól fogadta az új részt. A Rotten Tomatoes pontszámai egyelőre magasabbak, mint a Jokernek – nyilván az idő mondja meg, mi lesz a közvélekedés a Sötét végzetről.

Amik kétségessé teszik a folytatás lehetőségét, azok a box office eredmények. Az Egyesült Államokban 29 millióval kezdett, ami nem sokkal több, mint a Genisys nyitása még 2015-ben. Utóbbit azonban megmentette a nemzetközi piac, de a Sötét végzetet nem igazán zabálják a külföldiek sem. A határokon kívül csak 79 milliót tudott összekaparni. Ezek az adatok valószínűleg a franchise végét jelzik, melynél sokan inkább ujjonganak, mintsem zokognak.

A Terminátor-sorozat ugyanis a második film óta nem képes értelmes folytatást összehozni, de talán nem is lenne szükséges.

Újabb bevételi siker felé közelít viszont a Joker, ami 934 milliónál tart nemzetközi szinten. Ha sikerül tartania a tempót, az első R-besorolású filmmé válhat, ami átlépi az egymilliárdos küszöböt. Ez pedig nemcsak azt jelezheti a stúdiók felé, hogy merjenek bátrabban durvulni, hanem a rendezői víziókban igenis lehet bízni.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com