Nincs kategorizálva

Eredményt hirdettünk – A FilmCsata nyertesei

December 15-én, a Filmtekercs főtámogatásával megrendezésre került az első Filmcsata pályázatának eredményhirdetése és díjkiosztó zárórendezvénye az Odeon-Loyd moziban. A közel 200 beküldött amatőr rövidfilm közönségszavazáson, valamint a Báron György, Gelencsér Gábor, Hajdu Szabolcs és Kocsis Ágnes alkotta szakmai zsűri által méretett meg, kiegészítve két különdíjazással.

A díjátadás teltházas eseményén elsőként Bene Bálint, a zLabor Kommunikációs Megoldások képviselője, egyben a Filmcsata egyik főszervezője beszélt, amikor is a feltörekvő tehetségek kilátásait mérlegelte, kiemelve a rövidfilmek hatékony mondanivalóját. Utána Molnár Kata Orsolya, a Filmtekercs.hu főszerkesztője beszélt a közösségi portálok lehetőségeiről, a rövidfilmek fontosságáról, valamint a Filmtekercs közösségi szerepvállalásairól, kezdeményezéseiről. Harmadikként Donáth Péter, a magyarhangya szóvivője szólt pár szót az alkotói attitűd meglétéről, az összefogásról és a támogatási rendszer jövőjéről, akit végül Gelencsér Gábor zsűritag követett a színpadon. Az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense azt latolgatta, hogy vajon az alkotóknak milyen lehetőségük van kifejezni és megalkotni a szándékukat, ehhez adott-e a megfelelő alkotói helyszín, ahol konzultálni, formálni tudják gondolataikat. Említette továbbá, hogy a legtöbb pályamunkából hiányzott az átgondoltság, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázaton kiemelkedő szereppel bírtak az animációs technikával készült filmek.

A beszédek után megkezdődött a díjak átadása. Elsőként a közönségszavazás résztvevői között hirdették ki azt a nyolc szerencsést, akik átvehették a sorsolás után őket megillető nyereményeket: Bredár Zsolt, Bessenyei Kati, Molnár Ágnes Éva, Schwillinger Kata, Hauberger Szabina, Pásztor Zoltán, Bálint Csilla, illetve Tompos Vince egy-egy Metropolis és Filmvilág szám mellett a támogató kiadók köteteit kapták ajándékba.

A Facebook-on szavazó nézők végül Majoros Zsolt és Štefan Bolyky Anya című filmjét látták a legjobbnak, így ők ketten vihették haza a FilmCsata közönségdíját. A Budapest Film Academy különdíját – mely egy szabadon választott filmes kurzus volt –, Szabó Csilla Tune című filmje nyerte, melyet az akadémia alapítója, Hódi Jenő adott át. A D1 Kulturális Televízió különdíját Vargha Márk Péter Belépni tilos című alkotása vihette haza, a pályázó Kovács Istvántól vehette át az elismerést. Végül a zsűri által legjobbnak tartott három film kihirdetésére is sor került, nekik a zsűri képviseletében Gelencsér Gábor osztotta ki a díjakat. Harmadikként Farkas Júlia Az izmos királylányok című animációs filmje végzett, a második díjat Bán Attila Szufla című alkotása kapta, végül a nyertes Ágói Krisztina Ez titok az ilyesmi című filmje lett.

A díjátadót a díjazott pályamunkák vetítése zárta, kiegészítve a zsűri által kiválasztott három alkotással: Szobolovszki Zsófia A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt, Zsótér Dániel A Kofa, az Uzsorás és a Behajtó, illetve Kerékgyártó Yvonne Facebook Molotov című filmjével.

Díjazottaink filmjeit idekattintva lehet megnézni.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com