Hírek

Érkezik a negyedik Kung Fu Panda, már a premierdátum is megvan

kung-fu-panda-3

A harmadik rész után nyolc évvel jön a Kung Fu Panda széria negyedik része, a Universal pedig már a premierdátumot is kitűzte.

Nyolc év után újabb kaland vár Pora, a kung fu pandára. A Variety tudósít róla, hogy a Universal Pictures bejelentette,

készül a Kung Fu Panda negyedik része, a bemutatót pedig 2024. március 8-ra tervezik.

A franchise eddigi utolsó részét 2016-ban mutatták be, ami lezárta a DreamWorks tervezett trilógiáját. „A Kung Fu Panda 3 az eddigi legjobb pandamozi”írtuk akkor.

A filmszéria főszereplője Po, akinek Jack Black adja a hangját (magyarul Gáspár András hangján szólal meg). Po az első részben a várakozással ellentétben mégis méltó, hogy igazi harcművésszé váljon, így ő lett a Sárkányharcos. Az ókori Kína fantasy változatában játszódó történetekben Po megküzdött sok nagyratörő ellenféllel Shifu mester (Dustin Hoffman/Tahi Tóth László) tanítványaként. A kezdetben önbizalomhiánnyal küzdő panda végül a rég elveszett családjával is újra találkozott.

Az első Kung Fu Panda volt a DreamWorks legtöbbet fialó eredeti animációs filmje 631 millió dollár nemzetközi bevétellel. A franchise három mozifilmje összesen 1,8 milliárd dollárt hozott a stúdiónak és elindított pár televíziós sorozatot is. A legutóbbi,  A sárkánylovag a Netflixen debütált múlt hónapban.

A három film forgatókönyveit Jonathan Aibel és Glenn Berger írták, Melissa Cobb pedig a vezető producer volt. John Stevenson és Mark Osborne rendezték az első részt, míg a másodikat Jennifer Yuh Nelson. A harmadikban hozzá társult Alessandro Carloni.

A bemutató dátumán kívül semmi egyéb információ nem derült ki a negyedik részről. Jack Black mellett a szereplők hangját Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Seth Rogen, Jackie Chan, Lucy Liu, David Cross és James Hong kölcsönzik, de egyelőre az ő visszatértüket sem jelentették be.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com