Hírek

Érkezik az Us Again a mozikba, a Raya és az utolsó sárkány előtt

us-again-disney

Dialógus nélkül, csak tánccal és zenével érkezik a soul lázban égő rövid Disney animáció, az Us Again. A tervek szerint öt év óta először, mozis forgalmazásban.

A Disney legújabb animációs filmjét, Raya és az utolsó sárkányt a tengerentúlon egyszerre mutatják be a mozik és a Diney+ március 5-én. Hazánkba a március 11-i hétvégén érkezik és itt egy újabb érv a mozi mellett. A Disney ugyanis 5 év után moziba küld egy animációs rövidfilmet, amit a Raya és az utolsó sárkány előtt láthatunk majd.

Az Us Again kizárólag a mozikban debütál, és Disney+-ra is csak júniusban fog felkerülni.

A rövidfilmet Zach Parrish rendezte, aki a Hős6os animációs stábjának vezetője volt. A Collider szerint, a rendező személyes tapasztalatait is belerendezte a dialógusmentes történetbe. Az Us Again a hatvanas évek soul és funk lázában játszódik, ahol egy idősödő házaspár visszatér a fiatalos szenvedélyhez egy éjszaka erejéig. Az éveket elmossa a tánc és a zene, a lüktető város pedig előhozza az emlékeiket.

A koreográfia mögött Keone & Mari állnak, akik dolgoztak már együtt Justin Bieberrel és Billie Eilishel is. A film zenéjét a Marvel Kapitány komponistája, Pinar Toprak szerezte.

„Az elejétől tudtam, hogy ezt a filmet a zene kell, vezesse. Éreztem, hogy a tánc egy egyetemes nyelv, amit az összes kultúrára le lehet fordítani. Imádtam, hogy Keone & Mari táncstílusa olyan, mintha animációra született volna” – mondta Parrish.

„A történetet a nagyszüleim inspirálták. Azon kezdtem gondolkodni, hogy az idő során, miként változik az, ahogy egy ember a világot látja” – folytatta a rendező.

Az utolsó moziban is látható rövid Disney animáció az Önkontroll volt, amit 2016-ban a Vaiana előtt debütált. Az Us Again kapcsán máris felmerült, hogy a Disney visszatér a minőségi rövid animációs filmek készítéséhez, amit minden animált mozifilm előtt vetítenének. Az időzítés furcsa, hiszen idén tavasszal biztosan nem lesz még olyan a mozizási kedv, mint a koronavírus előtt. Ettől függetlenül reméljük, a Disney folytatja a rövid animációk terjesztését ebben a formában is.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com