Hírek

Ernelláék Farkaséknál: újraindultak Hajdu Szabolcsék lakásvetítései

Ernelláék Farkaséknál

Ernelláék FarkaséknálŐszi kampányuk téli felmelegítéseként december 16-ig most ismét meg lehet nézni mindenféle lakásban az Ernelláék Farkaséknál című filmet. A vetítések után valamely stábtaggal beszélgetések vannak. Hajdú Szabolcs filmje, ami megnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivált, költségvetésének már többszörösét visszahozta.


Hirdetés

Ezen a hétvégén is beült 444 ember Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya kamaradrámájára, így az immár 10 hete moziban vetített film átlépte a 30 millió forint bevételt, ezzel több mint 20-szorosát visszahozta költségének. A saját családjával forgatott, saját lakásában felvett filmmel a rendező nem pályázott a Magyar Nemzeti Filmalapnál, azonban így is – vagy talán éppen a low budget filozófia miatt – népszerű és a kasszánál is sikeres lett, de ugyanígy jól vizsgázott a kritikusok előtt is.

Júliusi világpremierje és szeptemberi hazai bemutatója után is számos fesztiválmeghívás követte, idehaza az év egyik legsikeresebb magyar filmje Till Attila Tiszta szívvel című alkotása mellett.

Talán éppen ezért is indították újra a szervezők a premier idején népszerűvé vált lakásvetítés-sorozatot. Egy kis technikával, egy megfelelő lakással és jó sok ismerőssel akárkinél lehet mozivetítés, ráadásul a szervezők még beszélgetésre is hívják valamely stábtagot is. A rendező és a főszereplők is gyakori vendégek a vetítéseken.

A program népszerűségére jó példa, hogy most már nem csak Budapesten zajlanak vetítések. Portálunk főszerkesztő-helyettese jövő kedden például Szentendrén szervez, az eseményre itt lehet feliratkozni, jegyvásárlás vagy igénylés pedig itt lehetséges. Aki pedig kedvet kapott, és szintén szervezne lakásvetítést, jelentkezzen az ernellaek@gmail.com oldalon, a szabad időpontok függvényében még lehet regisztrálni.

Eldördült a startpisztoly. Aki időben jön, kényelmes kanapét, vagy akár Luca székét kapja.

Közzétette: András Sergő Z – 2016. december 8., csütörtök

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu