Hírek

Európai Filmdíjak 2019: Reykjavík lesz a 2020-as díjátadó házigazdája

Táncos a sötétben (Lars von Trier, 2000)

Izland fővárosa, Reykjavík lesz 2020-ban a 33. Európai Filmdíj-átadó házigazdája.

A 2020. december 12-i ceremónia helyszíne a Harpa Konferencia Központ és Koncertterem lesz, amely a város egyik legismertebb jelképe. A rendezési jog az izlandi filmipar elismerését jelenti, egyben kiváló lehetőséget nyújt Reykjavík számára, hogy népszerűsítse az izlandi művészetet, kultúrát és dizájnt, miközben filmprodukciókat is vonz az országba.

Az Európai Filmdíjakat Berlinben adták át először 1988-ban. Minden második évben a német főváros a díjátadó házigazdája, a köztes években pedig különböző európai városokban rendezik a gálát. Az eddigi házigazdák között volt London, Párizs, Róma, Barcelona, Varsó, Koppenhága, Tallinn, Málta, Riga, Wroclaw és tavaly Sevilla.

A közlemény kitér arra is: eddig három izlandi filmes vehetett át Európai Filmdíjat, elsőként Hilmar Örn Hilmarsson zeneszerző 1991-ben A természet gyermekei című alkotás zenéjéért. 2000-ben két díjat kapott Björk izlandi énekes- és színésznő Lars von Trier Táncos a sötétben (a képen) című filmjében nyújtott alakításáért. Ingvar E. Sigurdsson A világegyetem angyalai című filmben nyújtott alakításáért nyert közönségdíjat 2000-ben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com