Hírek

Sorozat készül a Halálhajó című ’97-es filmből

Az Amazon már válogatja a stábot, amely el fogja készíteni Paul W.S. Anderson 1997-es űrhorrorjának, a Halálhajónak a sorozat-adaptációját.

Az eredeti Halálhajó  (eredeti címén: Event Horizon) egy felderítő űrhajó történetét mondja el, amely egy korábban eltűnt, Event Horizon névre hallgató űrhajó nyomába ered. A megsemmisültnek hitt űrhajó azonban újra jeleket sugároz, ám amikor odaér a felmentősereg, hirtelen azt kívánják, sose találták volna meg.

A sorozat rendezője és producere Adam Wingard lesz, aki korábban is horrorokat rendezett.

Ő jegyzi a You’re Nextet, The Woodsot, illetve a 2016-os Blair Witchet. Ezenkívül ő adaptálta a Death Note című japán anime/manga sorozatot. Ez utóbbi nem igazán lett méltó a japán eredetihez, hiszen a lényeget mellőzve csupán a látványnak adott többet. A Halálhajó esetében ez a hozzáállás azonban még jól is jöhet. Hátha Adam Wingard tényleg ügyesen turbózza majd fel a ’90-es évek egyik rémsztoriját.

Az azonban kérdés, hogy hány részes lesz a sorozat, hogy vajon hogy tudják tartalommal megtölteni az évadokat. Egyelőre nincs sok infó az adaptációról, így tulajdonképpen bármi lehet. Talán pont a Halálhajó lép be a pszichologizáló horrorok sorába, és ezzel az Amazon idei legnagyobb húzása lesz.

Továbbá az is érdekes lehet, ha az eredeti Halálhajó kivágott jeleneteit pótolja majd a sorozat, hiszen annak idején arról olvashattunk, hogy a film koherenciája nagyban sérült a végső vágáskor, amikor is fontos részek kikerültek a filmből. Reméljük, az Event Horizon sorozat valóban újraéleszti majd az űrhorror film történetét.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com