Hírek

Éves bevételi rekordot döntött a Disney

2017 a harmadik év, melyben a Disney képes volt átlépni az ötmilliárdos álomhatárt. Idén a Thor: Ragnarökre váltott jegyek segítettek hozzá ehhez a rekordhoz.

A Disney az első stúdió, mely három egymást követő évben képes volt nemzetközi szinten ötmilliárd dollárt termelni. Nem is csoda, hiszen a vállalat hatalmas franchise-ok birtokában van. A Lucasfilm, a Marvel és a Pixar filmjei egyaránt náluk jelennek meg, emellett pedig saját produkciókat is gyártanak.

2017 tíz legtöbb bevételt hozó filmje közül négy a Disney-től került ki. Az év legnagyobb sikere A szépség és a szörnyeteg élőszereplős adaptációja, mely önmagában 1,263 milliárdos bevételt hozott. A top 10-ben még A galaxis őrzői 2. (863 m), A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (794,8 m) és a már említett Thor: Ragnarök (802 m) is helyet kapott. A Marvelnél elég nehezen tudnak mellélőni, ugyanis Thor legújabb kalandja már a nyolcadik film, mely 800 millió felett kaszál – a képregényes stúdió 17 mozifilmje közül.

A kisebb sikerek is hozzájárultak a Disney rekordjához.

A Verdák 3.-ra (385,5 m) és a Cocora (178.9) nem kapkodták el a jegyeket, így a Pixar egy aránylag gyenge évet zárt. Még a tavalyi évben bemutatott Vaiana és a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet idén szerzett jövedelme is.

Az év azonban nem ért véget a Disney számára, hiszen a legnagyobb durranásukat decemberben mutatják be. A Star Wars: Az utolsó Jedik az előrejelzések szerint 200 milliós első hétvégével indul majd az USA-ban, ami 2017-ben a legjobb nyitásnak számítana. Az sem kizárt, hogy december végéig a hatmilliárdot is elérheti a stúdió.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com