Hírek

Ez is látványos lesz, de másképp – Különleges előzetes érkezett az Örökkévalókhoz

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a Marvel egyik új dobását a sok közül Chloé Zhao írja és rendezi. A mély érzelmekre és emberi történetekre nagy hangsúlyt fektető, friss Oscar-díjas rendező az előzetes alapján saját képére formálta az Örökkévalókat (Eternals), és ez akár nagyon jót is tehet a Marvel-univerzumnak.

Ahogyan a Collider is megjegyzi, Zhao sajátos látásmódja és művészete frissességet hozhat a Marvel-filmek körében. Valószínűleg az Örökkévalókból sem fog hiányozni az akció és izgalom, azonban az előzetes alapján úgy fest, hogy ezúttal egy érzékenyebb, lassabb folyású filmet fogunk kapni, tele gyönyörű képekkel és látványvilággal. A látványosság azonban itt nem elsősorban a brutál akciójelenetek jelenti (legalábbis nem kizárólag), hanem a Zhao-ra jellemző képi világot és természetességet. Magáról a sztoriról keveset tudunk meg, de láthatóan nem is ez volt a cél:

az ízelítő kifejezetten sejtelmes és sokkal inkább a film hangulatára és látványvilágára következtethetünk belőle, mintsem a történetre.

Zhao eddig olyan filmeket rendezett, mint A rodeós és az idén hat Oscart elnyerő A nomádok földje, amely elhozta a legjobb filmnek és rendezőnek járó díjat is, Frances McDormand pedig a legjobb női főszereplőnek járó szobrot. Mindkét film alapvetően kis költségvetésű, és középpontjukban az érzelmek és személyes emberi történetek állnak. Ezek fényében persze nem kézenfekvő következő lépés egy Marvel-film rendezése, de éppen ezért van okunk különösen várni az Örökkévalókat, pláne az előzetest látva. Ami alapján úgy tűnik, megférnek a blockbuster-vonások és az egyedi rendezői kézjegyek egy filmben.

Ám hogy ne csak Zhao és a Marvel különös-izgalmas együttműködéséről beszéljünk, vessünk egy pillantást a film impozáns szereplőgárdájára. Olyan színészeket láthatunk majd az Örökkévalókban, mint Angelina Jolie, Salma Hayek, Kit Harington, Richard Madden, Gemma Chan, Kumail Nanjiani, Lauren Ridloff, Brian Tyree Henry, Lia McHugh, Don Lee és Barry Keoghan. Ők pedig magukat az Örökkévalókat alakítják, akik már régóta köztünk vannak e világon, és évezredek óta segítik és terelgetik az emberiséget.

Az Örökkévalók premierje november 5-én lesz, reméljük, a hazai mozikban is.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com