Szeptember 17-18. között első alkalommal rendezték meg a Toldi moziban a Magyar Klipszemlét, melynek remek fogadtatása láttán a szervezők ki is jelentették, hogy „mostantól mindig lesz”.
De mi is az a klipszemle és miért hívták életre? „A Magyar Klipszemle a magyar vonatkozású zenei videók első szakmai versenye. Magyarországon heti szinten több tucat videoklip készül, ami a legjobb esetben egy kiemelkedő online megtekintési szám elérésén kívül nem kap kellő figyelmet. Ezen változtatunk. Célunk egy olyan itthon egyedülálló, független rendezvény létrehozása, ami ezen alkotások művészi értékét kiemelve, nagy vásznon prezentálja a média, a szakma és a közönség számára. A szemlének másodlagos célja, hogy edukáljon és koncentráltan információkat továbbítson a szakmának, a zenészeknek, zenei managereknek és kiadóknak egyaránt. […] Az első szemle az elmúlt öt év klipjeire koncentrál, az ezután következők az aktuális év termését versenyeztetik majd. A 2010 előtti alkotásokat külön kategóriában versenyeztetjük.” – áll a rendezvény honlapján.
Az ötfős, elsősorban filmes szakemberekből (Dobos Tamás operatőr, Vágvölgyi András filmrendező) és zenei újságírókból álló zsűri végül a következő klipeket hozta ki győztesként a megmérettetésből. (Talán nem meglepő, hogy a készítők között több híres kortárs operatőr és rendező neve is feltűnik.)
Legjobb klip
Pannonia Allstars Ska Orchestra feat. Riger János: Részeg
rendezte: Horváth Viktor, fényképezte: Becsey Kristóf
Legjobb rendezés
RUMEX: Summer Syndrome
rendezte: Fazakas Fanni, fényképezte: Szigethy Márton
CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! (A klip elindításával elismered, hogy a figyelmeztetést megértetted, és elmúltál 18 éves.)
Legjobb operatőr
Volkova Sisters: Das Madel und Die Dunkelheit
fényképezte: Rév Marcell
Legjobb koncepció
A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I.: Vagy mindegy
rendezte: Szimler Bálint, fényképezte: Rév Marcell
A klip a Balaton Method című film része.
Legjobb 2010 előtti
NEO: Ranbo 13
rendezte: Pál Balázs
Legjobb animáció
Wellhello: Apuveddmeg
készítette: Bogdán Balázs
Legjobb trash
Psycho Mutants: Everybody’s Young God
készítette: Szöllősi Géza, Zana Krisztián, Bánki Ákos
Legjobb zene
Majka, Curtis, BLR: Belehalok
rendezte: Indián, fényképezte: Mayer Zoltán
Legjobb styling
yvein monq: Twun
készítette: Kinopravda és Horváth Viktor, stylist: Kiss Heni
Legjobb nobudget
Bermuda: Monte Carlo
készítette: Loren László
Legjobb vágás
Middlemist Red: Multicoloured Drive
rendezte: Freund Ádám, fényképezte: Nagy Marcell, vágó: Érdi Zsófia
Legjobb látvány
The Qualitons: Life Awaits
készítette: Horváth Viktor, Kanada Káosz
Zsűri különdíja
Belau ft. Hegyi Dóri: Island of promise
rendezte: Damokos Attila, fényképezte: Nagy Marcell
CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! (A klip elindításával elismered, hogy a figyelmeztetést megértetted, és elmúltál 18 éves.)