Hírek

Ezek a színészek kaptak idén Kossuth-díjat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hűvösvölgyi Ildikó színművész, miután átvette a Kossuth-díjat

bacs_ferencBács Ferenc, Hűvösvölgyi Ildikó és Oszvald Marika is Kossuth-díjat kapott. A díjazottak teljes névsora Bács Ferenc nyilatkozata alatt olvasható. 

„A közönség szolgálata a legfontosabb” – hangsúlyozta az MTI-nek Bács Ferenc színművész. A művész kiemelte: nagy örömet és megbecsülést jelent számára a Kossuth-díj. Elérzékenyültem, és nagyon boldoggá tett” – fogalmazott.

Bács Ferenc pályájáról szólva felidézte, hogy Kolozsváron még gyermekként nagyon sokat járt színházba, operába, és a gimnáziumban rendszeres résztvevője volt a magyartanáruk által szervezett önképző körnek. Ez az érdeklődés meghatározó volt abban, hogy a színészi pályát választotta – tette hozzá. Kiemelte: nagy megtiszteltetés volt számára, amikor a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után a marosvásárhelyi színházhoz hívták, és a főiskolán tanársegédnek is kinevezték. A Marosvásárhelyi Magyar Színház igazgatójának, Tompa Miklósnak sok csodálatos szerepet köszönhetek – idézte fel.

Magyarországon a miskolci színháznál kezdte pályafutását. Egy év múlva az újonnan épült győri színházhoz szerződött, majd Várkonyi Zoltán hívására egy évvel később Budapestre, a Vígszínházhoz került. Emellett egyre több filmszerepre, majd tévé- és rádiószereplésre kapott meghívást. Nagyon sokat dolgoztam, ami nagy örömet jelentett számomra, ahogyan a közönség szeretete is – fogalmazott a színész. Bács Ferenc hangsúlyozta, hogy minden feladat örömmel töltötte el, akár pár mondatos volt, akár főszerep. Nagyon sok kitűnő rendezővel és kollégával dolgozhattam együtt – mondta, hozzátéve: fordulópontot mindig az újabb és újabb szerepek jelentettek számára. Ennél nagyobb öröme egy színésznek nem lehet – tette hozzá.

A művész legnagyobb alakításai között van a Károlyi Mihályról és feleségéről, Andrássy Katinkáról szóló A vörös grófnő (1984) és a Márai Sándor életét bemutató Az emigráns (2007) című film férfi főszerepe. Én mindig a jellemet néztem, és azt próbáltam utolérni. Ez a színész feladata – fogalmazott.

Bács Ferenc Színek és évek című önálló estjével évekig járta az országot. Jelenleg újabb, Színek az életemből című estjével vannak meghívásai. Több hangoskönyvet is készített. Előadásában készült hangfelvétel Lukács evangéliumából, amely 1989-ben az év lemeze lett. Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, kölcsönözte hangját Tigrisnek a Micimackóból, ő volt A Klinika című tv-sorozatban Brinkmann professzor, valamint A Gyűrűk Ura-filmekben Gandalf magyar hangja. Bács Ferenc úgy fogalmazott: a színészi szakma minden területét nagyon szereti, és nem tesz különbséget, mert mindegyik esetben egy-egy szerep eljátszásáról van szó.

A művész rendezőként is dolgozott, többek között a tatabányai Jászai Mari Színházban Richard Nash Esőcsináló című darabját állította színpadra, továbbá évekig tanított beszédművészetet a színművészeti főiskolán. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az ember továbbadhatja tapasztalatait, és együtt gondolkodhat a tanítványokkal. Ez a szó legnemesebb értelmében vett társas játék, akárcsak a színjátszás – hangsúlyozta.

Magyarország köztársasági elnöke – a kormány előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Kossuth-díjat adományozta:

ALBERT GÁBOR József Attila-díjas írónak, esszéistának, szerkesztőnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kivételesen műfajgazdag prózaírói életműve, valamint jelentős írói-történészi munkája, különösen a 19. századi magyar történelem tekintetében kiemelkedő kutatói és tanulmányírói tevékenysége elismeréseként;

BACHMAN GÁBOR Balázs Béla-díjas építésznek, designernek a hagyományt a modernitással ötvöző, a 21. század elvárásaira reflektáló és egyedi vizuális nyelvezetet kiérlelő alkotóművészi munkája elismeréseként;

BÁCS FERENC Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes és kiváló művésznek rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként;

BEDE-FAZEKAS CSABA operaénekesnek, érdemes és kiváló művésznek, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának, a Győri Nemzeti Színház örökös tagjának az operairodalom leghíresebb szerepei mellett feledhetetlen zenés és prózai alakításokat is magába foglaló, hazánk színházi életét gazdagító művészi pályája elismeréseként;

GYÉMÁNT LÁSZLÓ festőművésznek, érdemes művésznek kiemelkedő, különösen a fotó- és festőművészet ötvözésében páratlan alkotásokat kiérlelő művészi életműve elismeréseként;

HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ színművésznek, a Madách Színház és a Turay Ida Színház művészének zenés és prózai szerepekben egyaránt kiemelkedő, emlékezetes alakításokat magába foglaló művészi pályája elismeréseként;

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hűvösvölgyi Ildikó színművész, miután átvette a Kossuth-díjat
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hűvösvölgyi Ildikó színművész, miután átvette a Kossuth-díjat

KUNKOVÁCS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiemelkedő, az alföldi életet és a pásztorhagyományokat megörökítő művészi pályája elismeréseként;

MEZEY KATALIN József Attila-díjas költőnek, műfordítónak, szerkesztőnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagyhatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként;

OSZVALD MARIKA Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként;

ÖKRÖS OSZKÁR cimbalomművésznek a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló, világszerte népszerű előadóművészi pályája elismeréseként;

SAPSZON FERENC Liszt Ferenc-díjas karnagynak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítójának és művészeti igazgatójának több évtizedes kiemelkedő művészi tevékenysége, valamint a zenei nevelés érdekében végzett, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

SZŐCS GÉZA József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas írónak, költőnek, a Magyar PEN Club elnökének az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként;

TOLCSVAY BÉLA gitárosnak, énekesnek, zeneszerzőnek, szövegírónak rendkívül népszerű, az ősi magyar kultúra hagyományaiból és tradicionális hitvilágából építkező, egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként;

a Kossuth-díjat megosztva adományozta:

a HOT JAZZ BAND tagjainak, Bényei Tamás alapítónak és vezetőnek, valamint Bera Zsolt, Fodor László, Galbács István Tibor, Juhász Zoltán és Szabó Lóránt Hunor előadóművészeknek páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya