Hírek

Ezúttal animációs formában megy Samuel L. Jackson agyára Ryan Reynolds

Ismét közös projektben Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds! A két sztár ezúttal egy animációs sorozat főszereplője lesz, amely Futha Mucka címen fut majd – írja a Collider.

Három évvel a Sokkal több mint testőr című akció-vígjáték után megint együtt játszik Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds. A Futha Mucka (tessék csak kicserélni az F és M betűt a szavak elején és máris Jackson egyik kedvenc filmes sorát kapjuk) ráadásul egy olyan animált sorozat lesz, amelyben magukat a színészeket látjuk majd megrajzolva. Az egyik legújabb streaming platform, a Quibi friss projektje pedig már az íróit is megtalálta.

A sorozat forgatókönyvét Jim és Brian Kehoe írják, akiktől legutóbb ugyan a kevésbé jól sikerült Szűzőrség című vígjátékot láthattuk, de hátha jobban illik majd hozzájuk az animáció sorozat felállás.

A történetben Jackson és Reynolds fikciós képmását találjuk, akik egy incidenst követően közelebb kerülnek egymáshoz, mint azt mindketten szerették volna. Reynolds karaktere hivatalos gondozóra szorul, és bár ő odavan azért, hogy Jackson figurájával töltheti minden napját, utóbbi már jóval kevésbé rajong a szituációért.

Az egyébként ötletesen Futha Muckanak nevezett sorozatban mindkét színész produceri teendőket is ellát majd. Kettejük jövőbeli kollaborációja azonban nem merül ki ebben az animációs gyöngyszemben, hiszen jövőre érkezik a The Hitman’s Wife’s Bodyguard, a Sokkal több mint testőr folytatása.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya