Hírek

A felújított tolentinói templomról látható dokumentumfilm a Duna Televízióban

A 2016-os földrengésben súlyosan megrongálódott, majd a Magyarország támogatásával felújított közép-olaszországi Tolentinóban álló Szent Szív és Szent Benedek-templomról látható dokumentumfilm, A tolentinói történet január 29-én, hétfőn 21 óra 25 perctől a Duna Televízióban.

Andrea Carradori, a Jézus Szent Szíve Testvérület perjele levélben fordult Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azt követően, hogy a 2016. október 30-i földrengésben súlyosan megrongálódott a Szent Szív és Nursiai Szent Benedek-templom. A perjel a miniszterelnök személyes segítségét kérte az újjáépítéshez, a magyar kormány pedig 150 millió forint, azaz 480 ezer euróval támogatta a munkálatokat.

A helyreállított templomot tavaly december elején avatták fel, ennek a felszentelési ceremóniának és misének volt részese a közmédia stábja. A filmben megszólalnak a helyi lakosok, ott élő magyarok és Giuseppe Pezzanesi polgármester is – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője az MTI-nek.

Kiemelte: a nyilatkozatokból kiderült, hogy a tolentinóiak nagyon hálásak a magyar emberek segítségéért, s mindez egy új baráti kapcsolat kezdetét jelenti. A templom kapuit 2017 decemberében Nazzareno Marconi püspök nyitotta meg, az ünnepségen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet, Varga Lajos váci segédpüspök, valamint Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele és a Vatikán képviselői.

A templomba tábla került a magyar és az olasz zászlóval, amely emlékeztet arra, hogy a magyar kormány finanszírozta a helyreállítást. A „Legyetek egymásnak szolgálatára” (1Pt 4,10) – A tolentinói történet hétfőn este látható a Duna Televízióban.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com