Film készül Kincsemről, a csodalóról, a tervek szerint mintegy 30-60 millió dollárból megvalósuló alkotást 2015 tavaszán mutathatják be.
A film forgatókönyvét Bereményi Géza írja, a dramaturg Szőcs Géza költő, a rendező pedig egy Oscar-díjas alkotó lesz. A mintegy ötéves előkészítő munka után 2014 tavaszán kezdődhet a forgatás, a bemutatót 2015 tavaszára tervezik.
A film angol, orosz, német, amerikai és osztrák koprodukcióban készül. A produkció nem vesz igénybe állami támogatást, a Magyar Nemzeti Filmalaphoz sem pályáztak, a szükséges forrásokat vállalkozók és befektetők adják össze.
Hat főszereplője lesz, ebből két szerepet amerikai Oscar-díjas színészeknek szánnak, nevüket – akárcsak a rendezőét, aki egyébként nem magyar alkotó lesz – egyelőre nem árulta el Losonczi Gábor producer. A film egyik főszereplője Elena Drapeko orosz színésznő, az Orosz Állami Parlament Kulturális Bizottságának első elnökhelyettese, aki Kincsem trénerének a feleségét játssza majd. A magyar szereplők egyike Weisz Fanni jószolgálati nagykövet, egykori szépségkirálynő lesz, de feltűnik a filmben Oszter Sándor is.
Kincsem, a csodakanca 1874. március 17-én jött világra. A világhírű magyar ló 54 alkalommal indult versenyen és mindet megnyerte. Kincsem karrierje kétéves korában kezdődött, trénere az Angliából Gödre települt Hesp Róbert volt. A versenyló életében beutazta fél Európát. A versenyzést hatévesen hagyta abba, amikor kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ezután tenyészkanca lett belőle, a tápiószentmártoni ménesben öt csikót hozott a világra. Kincsem 1887. március 17. hajnalán múlt ki. Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.