A Finalmente L’alba című misztikus indie drámába folyamatosan érkeznek a húzónevek. Az Oscar-jelölt Willem Dafoe-hoz nemrég Lily James, most pedig a Stranger Things Steve Harrington-ja csatlakozott.
Habár a film részleteiről keveset tudni, a Finalmente L’alba-ra (Finally Dawn) már a stáblista miatt érdemes felfigyelni. A rendezői széket az olasz író-rendező Saverio Costanzo foglalta el – adta hírül a Collider. Costanzo felelt többek között az Adam Driver főszereplésével készült Éhes szívekért, amely a 71. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon az Arany Oroszlánért szállt versenybe, és ő vitte filmre Paolo Giordano A prímszámok magánya című könyvét is, hazánkban talán legismertebb alkotása azonban a hatalmas sikerrel futó Briliáns barátnőm, amelynek írója és rendezője is volt.
Következő filmje, a Finalmente L’alba hamarosan forog, és a már említett három név mellett olyan szereplőkről tudunk még, mint Rachel Sennott az egyik legelismertebb indie (horror)stúdió, az A24 Bodies Bodies Bodies című filmjéből; és Rebecca Antonaci, akinek ez lesz az első filmszerepe. Kiderült még, hogy a forgatás hamarosan, már augusztusban kezdetét veszi, méghozzá Olaszországban.
Az elmúlt időszakban a három húzónév egyike sem tétlenkedett. Dafoe Patricia Arquette rendezői debütálásához, a készülő Gonzo Girl-höz csatlakozott, nemrég pedig Robert Eggers két filmjében is láthattuk, A világítótoronyban és Az Északiban. Eközben Lily James a Pam&Tommy–ban alakított hatalmasat Pamela Andersonként, Joe Keery pedig a Fargo ötödik évadához csatlakozott.
Mivel a Finalmente L’alba még igencsak kezdeti szakaszban van, premierdátumról egyelőre nincs hír.