Hírek

Frances McDormand világgá megy – Nomadland előzetes

Rövidke, mégis hangulatos előzetes érkezett az év maradékának egyik legjobban várt filmjéhez: Frances McDormand modern kori nomádként utazza át Amerikai nyugati részét a Nomadland című alkotásban.

Ismét mozivásznon Frances McDormand: az Oscar-díjat érő Három óriásplakát Ebbing határában, illetve két szinkronmunkát (Kutyák szigete, Good Omens) követően ismét főszereplőként tér vissza a nagyvászonra a színésznő. Chloé Zhao Nomadland című drámájában Amerika nyugati részét barangolja be McDormand.

A film Jessica Bruder 2017-es írása, a Nomadland: Surviving America in the Twenty-First Century alapján készült, amelyben az újságíró egy különös jelenségről ír dokumentációt. A 2007-ben kezdődő gazdasági válság miatt számtalan idősebb amerikai ábrándult ki a modern korból és egy nyugodtabb és boldogabb élet reményében nekivágtak a nagy pusztaságoknak.

A Nomadland is egy ilyen nőről szól, aki a válság miatt elveszíti a megélhetését. Így felkerekedik, hogy nomádként átszelje Amerikát. McDormand mellett szerepel a filmben David Strathairn és Bob Wells.

Ha minden jól megy azonban, nem ez lesz az egyetlen Frances McDormand film, amivel idén még találkozunk a mozikban. A színésznő ugyanis a legújabb Wes Anderson alkotásban is szerepel, a The French Dispatchben, aminek a bizarr és szórakoztató előzetesét megnézheted itt. Jövőre pedig Lady Macbethként láthatjuk majd őt Denzel Washington és Brendan Gleeson oldalán.

A Nomadland egyszerre két filmfesztiválon debütál szeptember 11-én: Velencében és Torontóban is bemutatják az alkotást, mielőtt az a New York-i és a londoni filmfesztiválon is bemutatkozna még ősszel. A széleskörű premier december elejére várható, és noha hazai forgalmazásról egyelőre nem tudni, mi nagyon örülnénk, ha elénk jutna McDormand legújabb lehengerlőnek ígérkező alakítása.

Avatar

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya